Közélet

Dunaújvárosi diákot is kapcsoltak ma az űrállomásra– ezt kérdezte Kapu Tibortól

Tizenhat általános és középiskolás gyermek kérdezett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó Kapu Tibor kutatóűrhajóstól szerdán a győri Moblilisben, a Széchenyi István Egyetem, a Mobilis Interaktív Élményközpont, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Csillagközi kapcsolatok napja elnevezésű programján- írja az MTI.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője online tartott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy történelmi pillanatban vagyunk, amikor Kapu Tibor személyében „egy kutatóűrhajós mérnök végez magyar elmék által kigondolt, magyar alkotók, kutatók, mérnökök által létrehozott kísérleteket, feladatukat, gazdagítva ezzel az egész magyar tudományos életet”.

A rendezvényen (amelyen mintegy háromszáz gyermek vett részt) tízperces kapcsolat jött létre a Mobilis és az ISS között egy egyesült államokbeli, marylandi földi állomáson keresztül, mivel az ISS akkor haladt el Észak-Amerika felett.

Az Arany iskola diákjait is várták

A vendégek között volt egy dunaújvárosi különítmény is, mégpedig az Arany János Általános Iskola diákjai, Vári Éva pedagógus vezetésével. Mint azt a tanárnő hírportálunknak elmesélte, Győrből kapták korábban az értesítést erről a lehetőségről, amelyre országszerte pályázhattak az iskolák 5-12. évfolyamos osztályai. Az ő hetedikes osztályával pedig úgy határoztak, megpróbálják: össze is állítottak 16 kérdést, amelyet beküldtek a felhívásra. Még májusban kapták a jó hírt, hogy bekerültek a programba!

Eredetileg úgy tervezték, hogy az egész osztály menni fog a győri Mobilis Interaktív Élményközpontba. Azonban csúszott a kilövés, így tolódott a kapcsolódás időpontja is, és már sokan táborokban, nyaraláson vannak. Így végül tíz diák és hét felnőtt kísérő alkotta a dunaújvárosi csapatot. A tanárnő elmondta, ma reggel 8 órára kellett Győrbe érniük, ezért autókkal utaztak fel, hajnali 4:10-kor indultak! Ráadásul Tatára is kellett tenniük egy kitérőt, mivel az a diákjuk, aki a kérdést is feltehette Kapu Tibornak, éppen tollaslabda edzőtáborban volt ott – és ahogy az Murphy-törvénye szerint lenni szokott, az apukája kocsija még defektet is kapott. Szerencsére a problémát megoldották, és időben felértek a rendezvényre, ahol már szeretettel várták őket.

dunaújvárosi
Fotó: MTI

Sok érdekességet kipróbálhattak, részt vehettek előadásokon, bemutatták nekik például azt a fizikai kísérletet is, amit Kapu Tibor is elvégzett a Nemzetközi Űrállomáson. Volt egy olyan programelem, ahol a diákok üzeneteket írhattak, amiket aztán egy hidrogénnel töltött ballon segítségével felengedtek az égre: 32 kilométeres magasságban robbant fel a ballon, onnan hullottak vissza a tanulók üzenetei.

A legnagyobb élmény természetes az volt, amikor létrejött a kapcsolat az űrállomással, és feltehették kérdéseiket a gyerekek Kapu Tibornak. Az Arany iskolából Pécsi Noémi volt az a szerencsés ifjú, aki rádiós kapcsolaton keresztül beszélhetett a magyar kutatóűrhajóssal, és arról kérdezte, mennyi ruhát vitt magával.

Az alábbi videóban 1:25:46-nál lép a mikrofonhoz Noémi:

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW