Educatio: százötven kiállító várja a látogatókat három napon át
Immáron huszonötödik alkalommal rendezi meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást a fővárosi Hungexpo területén. A háromnapos börze csütörtökön, január 9-én nyitotta meg kapuit, ahol mintegy százötven kiállító várja az érdeklődőket.
A nagyszabású programon jelen vannak többek közt hazai és külföldi felsőoktatási intézmények, szakképző intézmények, nyelviskolák, diákmunkával foglalkozó szervezetek és vállalatok is. Természetesen a Dunaújvárosi Egyetem is a kiállítók között van (ahogy a korábbi évek rendezvényein is), ráadásul igen csábító és impozáns intézményajánlóval a leendő hallgatók számára: az alkalmazott tudományok egyetemeként, dinamikus fejlődésének köszönhetően fejlett infrastruktúrával, korszerű laborparkkal, kutatási háttérrel és jelentős ipari potenciállal rendelkező környezetben működő felsőoktatási intézmény.
Az Educatio kiállításon a pályaválasztás előtt állók és a továbbtanulás iránt érdeklődők interaktív programokon vehetnek részt, továbbá megismerhetik a felsőoktatási intézmények nyújtotta kínálatot és lehetőségeket. A kiállításon számos, a felsőoktatási képzésekben aktív szerepet vállaló, több egyetemmel partneri viszonyt ápoló vállalat is képviselteti magát. A rendezvény nagyszínpadán előadások, tájékoztatók és kerekasztal-beszélgetések hangzanak el a felsőoktatás aktuális kérdéseiről, továbbá a felvételi eljárásól.
A látogatók az intézmények hallgatóitól és munkatársaitól tájékozódhatnak elsősorban a hazai egyetemek, főiskolák képzéseiről; felmérhetik felvételi esélyeiket, és megismerhetnek különféle idegennyelv-tanulási, szakképzési, illetve ösztöndíj-lehetőségeket.
2024-ben számos ponton változott a felsőoktatási felvételi eljárás: módosult a pontszámítás és a jelentkezés menete is. E változásokról, továbbá az eljárás egyéb részleteiről, valamint a diplomás pályakövetési adatokról elsőkézből tájékozódhatnak az Oktatási Hivatal munkatársaitól a szervezet standjánál.
A január 9-11. között megvalósuló rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött (educatioexpo.hu). A kiállítás mindhárom nap 9:30-tól 17 óráig tart nyitva.