Közélet

Együttműködési lehetőség a nukleáris-energetikai területen

A belorusz nagykövet és az ASE Rosatom alelnöke tett látogatást a Dunaújvárosi Egyetemen, amelyen együttműködési lehetőségekről is szó volt.

Mint arról felsőoktatási intézményünk beszámolt, április 2-án délelőtt ünnepélyes találkozóra került sor a Dunaújvárosi Egyetemen. Az egyeztetésen részt vett Süli János, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Benkó Marcell, az alapítvány tagja és főigazgatója, Dr. András István, az egyetem rektora és Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika a DUE intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese. A belorusz nagykövetség részéről Ulahovics Uladzimir nagykövet és Yury Prudnikovich kereskedelmi ügyekért felelős első titkár, az ASE Rosatom képviseletében pedig Vitalij Polyanin az Atomsztrojexport Rt. alelnöke és Elena Sevostyan a szociális és jóléti igazgatóság vezetője vettek részt.

A találkozó elsődleges témája a nukleáris/energetikai mérnöki tárgyú oktatás területén történő együttműködési lehetőségek feltérképezése volt. A találkozó során a kölcsönös tapasztalatok megvitatásának és az új lehetőségek feltárásának köszönhetően erősebb partnerség kialakítására törekednek. Központi szerepet kapott a Paksi Atomerőmű két új blokkjának építésével kapcsolatosan felmerülő új igények kielégítéséhez szükséges oktatási struktúra, mely magában foglalja a nyelvoktatási és felnőttképzési kurzusok kidolgozását, valamint az anyagtani vizsgálati lehetőségek feltérképezését. Az egyeztetést követően a vendégek megtekinthették a DUE megújult főépületét, illetve a DUE Paksi Kompetencia- és Kutatóközpontjának laborparkját.

együttműködési
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW