Közélet

Elhunyt az országosan is nagyrabecsült főgyógyszerész

A Szent Pantaleon Kórház osztotta meg azt a szomorú hírt, miszerint dr. Bándi Domokos, kórházunk korábbi intézeti főgyógyszerésze, életének 88. évében, január 9-én elhunyt.

Bándi Domonkos 1962-ben szerezte gyógyszerészeti diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, majd Dunaújváros egyik gyógyszertárában helyezkedett el gyógyszerészként. A kórházban 1965-ben kezdett dolgozni, két évre rá intézetvezető főgyógyszerészi kinevezést kapott, mely munkakört 2005-ös nyugdíjazásáig töltötte be.

elhunyt
Dr. Bándi Domonkos. Fotó: Szent Pantaleon Kórház

1973-ban gyógyszerhatástan–toxikológia, majd 1977-ben gyógyszerellátás és gyógyszerügyi szervezés szakgyógyszerészi képesítést szerzett. Ugyancsak 1977-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertudományi Karán gyógyszerészdoktori címet kapott. Szakmai tevékenységében elsősorban az intézeti gyógyszerellátás szervezési kérdéseivel, az antibiotikum-terápia, valamint a korszerű folyadék- és elektrolitterápia kialakításával hívta fel magára a figyelmet.

1984-ben a Kőbányai Gyógyszergyár (ma Richter Gedeon Nyrt.) felkérésére kórházunk Intézeti Gyógyszertára elsőként készítette és palackozta – klinikai gyógyszerkipróbálás keretében – a később Klion infúzióként törzskönyvezett, máig sikerrel alkalmazott gyógyszert.

Országos szakmai testületek és kamarák oszlopos, illetve alapító tagja volt, így a Magyar Gyógyszerész Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének, ahol 1974 és 1996 között vezetőségi tagként dolgozott; a Magyar Gyógyszerész Kamarának alapító tagja volt; továbbá az Etikai–Fegyelmi Bizottságban 1992-től dolgozott, majd a Kamara 1994-ben történt köztestületté válását követően 2002-ig annak elnöki tisztségét töltötte be.

Munkáját számos elismeréssel jutalmazták: 1975-ben Miniszteri Dicséretben részesült, 1980-ban „Kiváló Munkáért” érdemérmet kapott. Kórházunk legnívósabb elismerését, a „Szent Pantaleon Emlékérmet” 1993-ban ítélték oda számára. 1999-ben a város egyik legjelentősebb kitüntetését, a „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat vehette át. Gyógyszerész szakmai körökben 1995-ben a „Societas Pharmaceutica Hungarica”, 2002-ben a „Dávid Lajos”, majd 2006-ban a „Kórházi Gyógyszerészetért” emlékéremmel ismerték el munkásságát.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW