Fejér vármegye diákjainak szól ez a felhívás!
A „Múlt – jelen – jövő: a múlt emlékei a jövő nemzedékének junior értékőrök szemén át!” címmel többfordulós vetélkedőre várják a dunaújvárosi általános és középiskolás tanulók jelentkezését is – erre hívja fel a diákok figyelmét dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke.
A Fejér Vármegyei Önkormányzat által meghirdetett versenyre az általános és művészeti tagozatos iskolák 7-8. osztályos tanulói, illetve szakiskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok és művészeti tagozatos középiskolások 1-2. évfolyamos tanulói 4+1 fős csoportokban tudnak jelentkezni november 20-ig.
A vetélkedő célja, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják a magyar kultúra értékeinek országos és helyi szintjeit. Feldolgozásra ajánlják a Fejér Vármegyei Értéktárban vagy a Magyar Értéktárban szereplő nemzeti értékeket vagy bármely Hungarikumot. A fő irányvonal az, hogy a pályamunka hangsúlyozza ki az adott értékre jellemző művészettörténeti, irodalmi, történelmi, turisztikai, népművészeti vagy természeti jelentőségét.

Az első fordulóban képregényt vagy fotót, fotósorozatot, kisfilmet, animációt kell készíteni, a második fordulóban egy podcastet, míg a harmadik, döntő fordulóban online feladatsor vár a versenyzőkre, valamint az előzőleg elkészített munkák bemutatása. Az egyes fordulókban beérkezett munkákat szakértő zsűri értékeli, ez alapján kerülhetnek a következő fordulóba, majd a döntőbe. A vármegyei döntő első helyezettjeit delegáljuk az országos döntőbe.



