Közélet

A Fejér vármegyében készített termékeket keresik

A „Hagyomány – Érték – Minőség” jegyében ebben az esztendőben is meghirdette a Fejér Vármegyei Önkormányzat azt a pályázatát, amelyre a vármegyében előállított kézműves termékekkel és minőségi alapanyagból készített élelmiszerekkel nevezhetnek a termelők, a kézművesek.

A „Fejér Termék” elismerés elnyerésére pályázatot hirdettek meg.  A minősítés célja a vármegyében előállított élelmiszerek és kézműves termékek népszerűsítése, továbbá a Fejér Termék Program három pillérének (hagyomány, érték, minőség) való megfelelés hangsúlyozása.  A „Fejér Termék Nagydíj” elismerést (kategóriánként egyet-egyet), illetve a „Minősített Fejér Termék” jelölést (osztályonként legfeljebb egy) azok kaphatják meg, akik igazoltan a vármegye közigazgatási területén termelt vagy gyűjtött alapanyagokból készült termékeket állítanak elő. 

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér vármegyei közgyűlés elnöke és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő is megkóstolta a 2023-ban díjat nyert sáfránysziromszörpöt, amit az úrhidai Horváth Lénárd készít. Fotók: Fejér Vármegyei Önkormányzat

A pályázatot két kategóriában lehet benyújtani: 

  • feldolgozott élelmiszer termék,
  • kézműves ipari termék.

Mindkét kategóriában alapvető bírálati szempont, hogy az adott termék előállítása során mennyiben támaszkodnak valamely hagyományos módszer, technológia alkalmazására. További megfelelőségi kritérium, hogy az adott termék kiemelkedő minőségben készüljön el. A feldogozott élelmiszer termék kategóriában friss élelmiszernek nem minősülő termékekkel lehet pályázni. Ebbe nem tartoznak bele általában a friss gyümölcsök és zöldségtermékek, a nem eltartható friss tejtermékek, friss hústermékek. A kézműves ipari termék kategóriában nem kizárt gépi technológia alkalmazása, de a folyamat nem lehet teljesen automatizált, illetve arányának az előállítás folyamatában 50 százalék alatt kell maradnia.

Határidő

A pályázatokat postai úton vagy e-mailen keresztül lehet benyújtani 2025. február 28-ig. A pályázati felhívás részletei, a nevezéshez szükséges dokumentumok a vármegyei önkormányzat honlapján találhatók.

Ezeket az elismeréseket minden évben a Vármegyenapon adják át. Az előző esztendőben a „Fejér Termék Nagydíjat” a feldolgozott élelmiszer kategóriában a nagylóki Start Szociális Szövetkezet kapta a fűszerpaprikájáért, míg a kézműves ipari termék kategóriában Fehér Csaba sütődiszkoszát díjazták.

fejér
Mezőföld kincse a nagylóki Start Szociális Szövetkezet fűszerpaprikája, amely 2024-ben díjat nyert. Fotók: Fejér Vármegyei Önkormányzat

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW