Közélet

Gyászol a Dunaújvárosi Egyetem közössége

A Dunaújvárosi Egyetem osztotta meg azt a szomorú hírt, miszerint Prof. Dr. Trampus Péter életének 78. évében elhunyt.

Mint az felsőoktatási intézményünk írta, munkatársuk 1947-ben született Budapesten. 1972-ben gépészmérnöki, 1979-ben képlékenyalakítási szakmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1985-ben a műszaki tudomány kandidátusi, 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktori címet szerzett. 2009 szeptemberében egyetemi tanári kinevezésben részesült a Köztársasági Elnök döntése alapján.

2011 óta dolgozott a Dunaújvárosi Egyetemen (DUE) kutatóprofesszoraként. 2018-ban a DUE „Professzor Emeritus” címet adományozott neki.

A Köztársasági Elnök 2023. augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepe alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozott Dr. Trampus Péter professzor emeritusnak.

gyászol
Kép: DUE

Prof. Dr. Trampus Péter a hazai és nemzetközi roncsolásmentes anyagvizsgálat kiemelkedő, nemzetközileg is elismert szaktekintélye volt. A MTA Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottság (ATTB) és az European Structural Integrity Society (ESIS) nemzeti csoportjának vezetője.

Számos nagy volumenű kutatási projekt szakmai vezetője és kigondolója volt, például a nagy teljesítményű szerkezeti acélok vizsgálata (TÁMOP), új, piacképes hengerelt alumínium termékek technológiájának fejlesztése (GINOP), továbbá a Paks II Akadémia kiemelt szereplője, valamint a Paks Kompetencia- és Kutatóközpont megálmodója. Fontos szerepe volt a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem együttműködésének megvalósításában. Innovatív munkát végzett többek között a reaktortartályok biztonságának igazolása, az élettartam gazdálkodás integrált megközelítése és a roncsolásmentes vizsgálórendszerek minősítése terén.  Több mint 150 tudományos közlemény és több könyvfejezet szerzője. Aktív szerepet vállalt a Paksi Atomerőmű teljesítménynövelésében és üzemidő-hosszabbításának megalapozásában. Tevékenysége elismeréseként 2024-ben Héliosz-díjban részesült.

Munkája során kiemelt figyelmet fordított a fiatal kutatók támogatására. Meghatározó szerepe volt az egyetem doktori alprogramjának kialakításában. Számos PhD hallgatót segített doktori fokozathoz, akik közül még a NASA-nál is dolgoznak.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW