🔊
Közélet

Hankook: ismét pályázni lehet támogatásra közösségi projektekhez

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért, vagyis röviden a KÖSZ, Hankook! elnevezésű kezdeményezést – adta hírül az abroncsgyártó vállalat.

A március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a Hankook munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program elsődleges célja, hogy a rácalmási gyár vonzáskörzetében található 56 településen – Fejér, Pest, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékben – segítse a lakókörnyezet szépítését és a közösségi terek fejlesztését, miközben erősíti az önkéntesség kultúráját a munkavállalók körében. A kezdeményezés különlegessége a közös értékteremtésben rejlik: a pénzügyi forrás mellé a Hankook dolgozói saját szabadidejüket és munkájukat teszik hozzá, és a civil szervezetek képviselőivel vállvetve dolgoznak.

hankook
Kép: Hankook

A 2025-ös esztendő kiemelkedő mérföldkő volt a kezdeményezés történetében, hiszen a vállalat 29 millió forintot ajánlott fel a munkatársak által benyújtott 44 győztes pályázat javára. A tavalyi fejlesztések fókuszában az oktatás állt: tantermek, játszóterek, óvodai és bölcsődei udvarok újultak meg, sőt, kültéri osztálytermek is készültek. A tavalyi sikerekhez 650 önkéntes áldozatos munkája járult hozzá, akik 16 településen összesen 5011 munkaórát szenteltek a közösségi céloknak. A résztvevők között több mint 250 Hankook-munkavállalót és közel 400 külsős segítőt köszönthettek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb