Amíg a nulladik napon közel nyolcezer látogatója volt a Tusványosi Szabadegyetemnek, addig a szerdai hivatalos megnyitó is azt a nyitott kedélységet és egyben komoly hangvételt hozta, amit ez a valódi tradíciókkal rendelkező nyári Kárpát-medencei találkozó hirdet és meg is valósít évtizedek óta. Különös hangsúlyokkal a jelenleg világunkban tapasztalható változásokra, konfliktusokra.
A „Tusványos 31” hivatalos megnyitóján részt vett Németh Zsolt alapító tag (elnök, Külügyi Bizottság, Országgyűlés) Toró T. Tibor (ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Néppárt) Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Miniszterelnökség, Magyarország) Butyka Zsolt (polgármester, Tusnádfürdő).
A közös imával kezdődő többnapos együttlét diskurzusnyitója lelki-szellemi alapot szolgáltatott arra, hogy a kellő méltósághoz és a tábor jelmondatához a hűség legyen a legfontosabb üzenet, hiszen tényleg „Van, ami örök!”
„Egy életen át szenvedjük vagy tanuljuk ezt a szót, hogy örök és miközben sajátosan a mi szavunk, ember és Isten között, ember és ember között mégis egy távolódás érezhető – mondta Bilibók Géza tusnádfürdői katolikus plébános. „Álmodunk és vágyunk rá, hogy legyen egy örök szeretet bennünk, velünk, akihez igazíthatunk mindent, akiért még a kudarcaink is értelmet nyernek. Miközben ezt a szót a vihar rojtosra tépi bennünk, a szívünk legmélyebb tudása: örökké szeret valaki. Mi magyarok ezt a tudást Szent István felajánlásával örököltük, mert nekünk magyaroknak képes a szívünk egyszerre dobbanni: Csíksomlyón, vagy mindannyiszor amikor énekeljük a nemzeti imánkat akár egy katedrálisban vagy egy szórvány közösségben, ahol nehézkes és öregedő az anya szavunk, magyar lobogónk láttán, népviseleteink és néptáncaink szépségében, sportteljesítményeink győzelmében és mindannyiszor, amikor mi, elszakított nemzettársak találkozunk. Ez a szó, hogy örök, oly közel van a szívünkhöz, mint a haza vagy az anya, hisz a Kárpád-medence átöleli jelenünket, álmainkat és hittel hisszük, hogy jövőnket is.
Hozzám ez a szó, hogy örök, talán akkor kapcsolódott valóságosan, amikor a 90-s évben először láttam szülőföldemen, Gyimesekben a Csiksomlyói búcsúra igyekvő zarándokokat népviseletben. Most is magam előtt látom azokat az arcokat, akik alázattal, de nagy büszkeséggel a szívükben énekeltek és imádkoztak, magasba tartva a templomi és nemzeti lobogóinkat, hisz oly sok éven át nem tudták feltartani magunk előtt, de hittel hitték, hogy van, ami örök, van, amit nem lehet szétrombolni. És igazuk volt, mert nekem, mint kisgyereknek a szívemet érintette, hogy amilyen gyorsan csak tudok, közéjük kell csatlakoznom én is velük akarok zarándokolni.
A lezajlott pandémia ellenére, igazából eltörpül a kérdés, hogy a kimaradt két esztendővel egyben (33!) számoljuk az éveket, vagy nélkülük (31), a lényegen nem változtat: „Ne bántsd a magyart!” – fogalmazta meg Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki lapunk kérdésére is válaszolt jelenünk kritikus idejére tekintve:
– Az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikájának eredményeire méltán lehetünk büszkék. Még egy ilyen tizenkét sikeres éve nincs a magyarságnak, hogyha az elmúlt száz évet nézzük. Azért jó ezt elmondani, mert a célokat együtt fogalmaztuk meg, együtt is értük el akár Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, mindenütt, ahol élnek magyarok. Látjuk, mennyire megváltozott a világ az elmúlt két évben. Mi azt hittük, jólétben, anyagi és politikai biztonságban is élünk. És az ukrán-orosz háború kitörésével ez felborult. Látjuk a nehézségeket, látjuk a fenyegetést, s azért is mondhatjuk mi még inkább, amit Zrínyi is mondott a maga XVII. századában: Ne bántsd a magyart! Mi is erre kérünk mindenkit, ne bántsák a magyarokat, a magyar közösségeket. Így van ez a Kárpátaljai közösségünk esetében is, hiszen nekünk ahhoz a konfliktushoz semmi közünk nincsen. Kérjük is a hadviselő feleket, hagyják ki a magyarokat ebből a konfliktusból. Nemzetközösségünknek semmi más alternatívája nincsen, csak a béke.
Toró T. Tibor az emberi szabadság oldaláról kérdezve osztotta meg gondolatait valamennyiünk számára:
– Az emberi szabadság nélkül szinte nem érdemes csinálni semmit. Általában csak törekszünk rá. A bálványosi folyamat is csak efelé mutat, hogyan legyünk minél szabadabbak. Hogyan tudjuk ezt a szabadságot minél nagyobb tartalommal feltölteni. Az idei megnyitón is aktuálisan azon töprengtünk, hogy a két évvel ezelőtt kitalált jelmondatunk, a „Valami örök!”, megtartható-e? Vagy érdemes kicserélni egy olyanra, hogy „Semmi sem marad!”, hiszen azt látjuk, hogy a környezetünkben recseg-ropog minden, omlanak a falak, változik a világrend. És ebben kell nekünk megtalálni a helyünket egyénként is, emberként, kisközösségként és nemzetként. Úgy, hogy közben a nemzet különböző részei más-más országokban kell éljenek. Nos, mi azt mondtuk, tartsuk meg a két évvel ezelőtt talált jelmondatot, mert valóban „Van, ami örök!”. És azokat az öröknek tartott, vagy változatlan, de maradandónak tartott értékeket kell megtalálnunk, amelyekhez mindig vissza lehet nyúlni, amikor háború van, amikor baj, világjárvány van, amikor szétesik a globalista gazdasági hálózat, s az megbök mindenféle kapcsolatot, ellehetetleníti az egyének, országok életét. A bálványosi folyamat ezért jött létre. Rögzítsük ezeket az értékeket, s akkor tudjuk, hogy mire építhetünk jövőt. Idén is ezt tesszük, harmincegyedikszer. Azokra a kérdésekre keressük a választ, amire a szabadságunk korlátozódik. Nem csak azonosítani ezeket a kérdéseket, mert Tusványos mindig is túllépett ezen, hiszen stratégiát gyárt, hozzátesz. És akkor nézzük meg, ment-e a világ előbbre általunk? Hol tartunk? Idén éppen ebben a szellemben zajlik. Hároméves visszatekintést kell tennünk. És lényeges, hogy a nemzetegyesítési folyamatot hogyan tudjuk tovább vinni. Hiszen tartalommal kell feltölteni a magyar állampolgárságot.
Valljuk be, nem csak az esténként rendezett koncertek hangulata emelkedik az idei évben, de jó volt hallani a megnyitó beszédek közt, hogy a tábor az elkövetkező években 6,5 hektárral kíván bővülni a tábor.
