Közélet

Hétszázmillió forint az önkéntes tűzoltó és mentőszervezetek számára

A központi költségvetésben az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására- erre hívta fel a figyelmet a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható. A hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek május 7-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra.

A tűzoltó egyesületek 2024-ben több mint 9 ezer 500 káreseménynél támogatták a katasztrófavédelmi szervek munkáját.

Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Támogatás nyerhető EDR rádiókra, tűzoltóvédő- és technikai eszköz beszerzésére, egyéb eszköz beszerzésére, gépjármű és tűzoltótechnikai eszköz felújítására, javítására, valamint szertárépítésre és felújításra. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő.

hétszázmillió
Idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre, erre pályázhatnak a szervezetek

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW