Hősies Helytállásért két lánglovagunk is elismerésben részesült

Az államalapítás és Szent István király emléke előtt tisztelegtek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon augusztus 19-én.
Az ünnepi megemlékezésen miniszteri és főigazgatói elismerések átadására is sor került- erről számolt be a hivatásos szerv. Fejér vármegyei díjazottakat is köszöntöttek az ünnepségen.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként miniszteri emléktárgyat adományozott Pajorné Ihász Tünde tűzoltó főtörzsőrmesternek, a műszaki osztály segédelőadójának.

Hősies Helytállásért elismerésben részesítették Kundrák Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét, aki szolgálatváltás után gépjárműjével hazafelé tartott, amikor előtte három személyautó és egy kistehergépjármű összeütközött április 18-án. A főtörzsőrmester megállt és elsőként egy idős, fejsérülést szenvedett embert segített ki az autóból, majd egy másik autóból két gyermeket emelt ki. A harmadik autóba egy ember beszorult, akit a sérülése miatt nem tudott kiszabadítani, de folyamatosan tartotta a kapcsolatot a 112-es segélyhívó operátorával.
Pintér Nándor tűzoltó zászlós, a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnoka szabadnapján nagy füstre figyelt fel július 1-jén Gárdonyban, és azonnal a helyszínre sietett segíteni. A tulajdonoshoz mentőt hívott, majd kerti locsolótömlővel igyekezett az épülettűz terjedését megállítani, miközben a szomszédok kéziszerszámokkal megkezdték a tűz körülhatárolását. Az önkéntes tűzoltóként is sokszor készenlétet vállaló zászlós védőfelszerelése az autójában volt, így a helyszínen maradt és a hivatásos egységek munkáját tovább segítette. Hősies Helytállásért elismerésben részesítették őt is.
