Közélet

Katasztrófavédelmi erősítés Fejér vármegyében is

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségén 148 újonnan végzett tűzoltó tett ünnepélyes esküt- számolt be róla a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az újoncok az öthónapos képzésük végét jelentő kibocsátó ünnepséget követően a napokban kezdik szolgálatukat az ország különböző tűzoltó-parancsnokságain. Az ország minden vármegyéjébe, így Fejér vármegyébe és a fővárosba is kerülnek. A legtöbb újonc Budapesten, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyében csatlakozik az állományhoz. A 148 most végzett tűzoltó mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének tíz tisztjelölt hallgatója is esküt tett, így összesen 158-an tettek fogadalmat. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy rendhagyónak nevezte az évfolyam pályakezdését, hiszen az alapkiképzést követően azonnal éles bevetésen kellett bizonyítaniuk a Dunán levonuló szeptemberi árhullám elleni védekezésben. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói Pilismaróton embert próbáló körülmények között végeztek példaértékű munkát. Az altábornagy beszédében nemcsak a most végzett tűzoltók tanulmányi eredményeit, hanem a parancsnokok, pedagógusok, oktatók munkáját is elismerte. 

katasztrófavédelmi
Száznegyvennyolc tűzoltó fogja megkezdeni szolgálatát a napokban. Fotó: Molnár Máté / KOK

A hallgatói válaszbeszédet Furdan Ferenc tűzoltó őrmester mondta, aki beszédében kitért arra, hogy az újoncok tudják, hogy az előttünk álló út nem lesz könnyű, azonban felkészülten, elhivatottan vállalják új hivatásukat.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW