Közélet

Kórház: jövőre is megrendezik a jótékonysági bált

A Szent Pantaleon Kórház, illetve az intézménynek „Az emberek egészségéért” Alapítványa arról adott hírt, hogy jövőre ismét megrendezik a jótékonysági báljukat.

Ezt a rendezvényt még 2013-ban hívta életre az akkor még dr. Mészáros Lajos vezette kórház az önkormányzat támogatásával, azzal a kettős céllal, hogy adományokat gyűjtsenek egy CT-készülék megvásárlásához, egyúttal alkalmat biztosítsanak a közösségépítésre egy jó hangulatú, kötetlen est keretében többek között a kórház munkatársai, a város és a térség közéletében tevékenykedő szervezetei, képviselői számára. A kezdeményezésből hagyomány vált, 2019-ben már a hetedik bált rendezték meg, és olyan fejlesztések valósulhattak meg, mint a szülőszoba felújítása, újszülött élesztő- és melegítőasztal vásárlása, illetve korszerű lélegeztetőgép beszerzése az intenzív osztály számára.

kórház
Kép: Szent Pantaleon Kórház

Ekkor egy időre megszakadt a hagyomány, amelyet a kórház új-jelenlegi főigazgatója, dr. Szilágyi Örs élesztett újra 2025-ben, a kórház alapítványával karöltve. Idén február 22-én volt a VIII. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál, amelynek célkitűzése a közösségépítésen túl egy új mammográfiai készülék beszerzése volt. Jövőre ismét megrendezik a bált, amely 2026. február 21-én lesz – ám a jótékonysági célkitűzést majd a jövő év elején fogják bejelenteni hozzá.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW