Közélet

Kórház: vezetőváltás a patológiai osztály élén

Vezetőváltás történt a Szent Pantaleon Kórház patológiai osztályának élén – erről adott hírt egészségügyi intézményünk.

Mint azt részletezték, október 18-án nyugdíjba vonult dr. Östör Gabriella főorvos, az osztály eddigi vezetője. Dr. Östör Gabriella főorvos 1987-ben szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd a székesfehérvári Szent György Kórházban kezdett dolgozni. Intézményünkben 1998. március 1-jén helyezkedett el, s még abban az évben a patológia osztályvezető főorvosi kinevezést kapott. Kiemelt érdeklődési köre a daganatok citológiája, ebben a témakörben igen széles körű tapasztalatokat szerzett. Felelősségteljes, pontos munkájával, megbízható szövettani diagnózisaival szilárd hátteret biztosítva a mindennapi gyógyító munkához. A nehéz pszichés helyzetben lévő hozzátartozókkal mindig empatikus, megértő viselkedést tanúsított.

kórház
Dr. Szilágyi Örs főigazgató és dr. Tóth Ildikó, az új osztályvezető. Fotó: Szent Pantaleon Kórház

Az osztályvezetői feladatokat október 19-től dr. Tóth Ildikó főorvos vette át. Tóth Ildikó 1989 szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1999-ben kórbonctan-kórszövettan, majd 2002-ben citopatológia szakvizsgát szerzett. 1982-től egy évig dolgozott a Belügyminisztérium igazgatásrendészeti osztályán, majd 1989 és 1993 között a balassagyarmati, majd 1993-1999-ig a miskolci kórházban dolgozott. 1999-től kórházunk patológiai osztályának aktív dolgozója. 2008-ban adjunktusi, majd 2010-ben főorvosi kinevezést kapott.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW