Különleges jubileumi eseménynek adott otthont pénteken a Dunaújvárosi Egyetem
Az intézmény egykori üzemmérnök hallgatói 55 éves évfolyamtalálkozóra tértek vissza egykori
Alma Materükbe, hogy közösen idézzék fel az egyetemen töltött éveket és az elmúlt évtizedek
emlékeit.
A program a Campus Étteremben kezdődött, ahol a résztvevők már az érkezés pillanatától régi történeteket, közös élményeket elevenítettek fel. A hivatalos esemény ezt követően az egyetem főépületében folytatódott, ahol Dr. Kadocsa László, az intézmény korábbi főigazgató-helyettese tartott előadást a vendégek számára.
Beszédében bemutatta a Dunaújvárosi Egyetem fejlődésének legfontosabb állomásait, valamint az intézmény jelenlegi működéséről és jövőbeni terveiről is beszélt. A program részeként intézményi sétára is sor került, amelyet Dzsaja Balázs vezetett.
Az egykori hallgatók bejárhatták az egyetem megújult épületeit és közösségi tereit. A jubileumi találkozó kötetlen beszélgetésekkel és közös emlékezéssel zárult. Az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy az egykori évfolyamtársak hosszú idő után újra találkozzanak, és ismét személyesen élhessék át a Dunaújvárosi Egyetemhez kötődő közös élményeiket.



