Már használatba is állították az új kolonoszkóp vizsgálóeszközt
Szerencsés helyzetbe került a Dunaújváros Szent Pantaleon Kórház novemberben, ugyanis új kolonoszkóp vizsgálóeszköz vásárlását tudta megvalósítani a vezetőség négy önkormányzat támogatásának jóvoltából, amelyet szakembereik már használatba is vettek három hete- adta hírül az egészségügyi intézményünk is. Mint azt részletezték, a négy polgármester egyhangú döntésének eredményeként, összesen 12 millió forintot adományozott a rácalmási, az adonyi, a kulcsi és az iváncsai önkormányzat a kórház fő alapítványának, „Az Emberek Egészségéért” Alapítványnak. Schrick István, Rácalmás polgármestere kihangsúlyozta, hogy a kiemelt gazdasági övezet települései komoly támogatásokat kapnak, éppen ezért fontos, hogy ezekből a bevételekből vissza is adjanak. Úgy véli, amennyiben jövőre is módjukban áll, szívesen állnak majd további jó ügyek mellé, hiszen településeik lakosságát is segítik ezen fejlesztésekkel. Dr. Szilágyi Örs főigazgató köszönetét fejezte ki a képviselő-testületeknek Ronyecz Péter, Molnár Tibor, Jobb Gyula és Schrick István polgármestereken keresztül. Az ünnepélyes átadáson részt vett dr. Mészáros Lajos, korábbi főigazgató, országgyűlési képviselő, valamint az alapítvány elnöke, dr. Kiss Károly, illetve az alapítvány kuratóriumának tagjai, Bartalos Norbert és Petrás Gábor, továbbá dr. Kővágó Levente orvosigazgató. A köszönetnyilvánítást követően a résztvevőknek lehetőségük volt megtekinteni az új kolonoszkópot. A szakrendelőben dr. Fekete Ramóna, a Gasztroenterológiai Osztály osztályvezető főorvosa és kollégái mutatták be az eszközt. A főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a vastag- és végbélrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség hazánkban, így az idejében végzett vizsgálatok nem csupán rákszűrésre alkalmasak, hanem a még jóindulatú polipok eltávolításával megelőzhető, hogy ezekből rákos sejtek alakuljanak ki az évek során.