Megáldották a közelmúltban felújított pentelei Kálvária-keresztet
A szombati eseményt a Nyitott Templomok Napja dunaújvárosi programsorozatának részeként tartották meg – számolt be róla Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Facebook-oldalán.

Az 1856-ban felállított kereszt Pentele egyik régi szakrális emléke, amelynek állapota az elmúlt évtizedekben jelentősen leromlott.
A közelmúltban szakszerű restauráláson esett át, így ismét méltó állapotban őrzi a városrész történetének egy fontos darabját. A felújított keresztet Baltási Nándor plébános áldotta meg. Az eseményen Orosz Csaba, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke is részt vett. A bejegyzés szerint a régi értékek és műemlékek megőrzése közös felelősség, függetlenül attól, hogy ki milyen kapcsolatban van a vallással. A restaurálás részeként a márványtábla eredeti feliratát is szeretnék helyreállítani. A felirat pontos szövegét azonban egyelőre még kutatják, így a munka ezen a téren folytatódik. A cél, hogy a kereszt a lehető legteljesebb eredeti formájában újulhasson meg.
Az önkormányzat szerint a történelmi és kulturális értékek megőrzése azért is fontos, hogy azokat a következő generációk is megismerhessék és tovább örökíthessék.
