Mérnöktámogató programot végeztek a Hankook munkatársai az egyetemen

Befejeződött a Dunaújvárosi Egyetem és a Hankook Tire Magyarország együttműködésében az első „Mérnöktámogató” képzési program- adta hírül felsőoktatási intézményünk.
Mint azt részletezték, az egyetem a vállalattal közösen 2024 októberében indította el a két féléves intenzív tanfolyamot, kifejezetten a Hankook Tire munkavállalói számára. A kurzus célja, hogy a vállalat dolgozói olyan elméleti tudást szerezzenek, amely megkönnyíti számukra a mindennapi munkavégzést. A „Mérnöktámogató” programot mind a tíz képzésben résztvevő abszolválta. Okleveleiket egy ünnepség keretében július 4-én vették át a Hankookban. A most megszerzett krediteket esetleges további felsőoktatási tanulmányok során be lehet számíttatni.
Nemcsak emiatt, de a Hankook Tire munkavállalói között továbbra is nagy az érdeklődés a „Mérnöktámogató” tanfolyam folytatása iránt- tette hozzá az egyetem. Számos munkavállaló jelezte, hogy szívesen részt venne egy hasonló képzésen, vagy folytatná ezt a programot magasabb szinteken, ami azt mutatja, hogy a DUE a mikrotanúsítványt adó képzésével valós igényt elégít ki a munkaerőpiacon, és hozzájárul a régió szakmai fejlődéséhez. A DUE és a Hankook közötti együttműködés nem újkeletű. A partneri kapcsolat évtizedes múltra tekint vissza, amely már eddig is tartalmazott duális képzési és a szakmai gyakorlati együttműködéseket is.