🔊
Közélet

Mindenki Egyeteme: ezt kínálják az idei utolsó programon

Február 21-én ismét megnyitotta kapuit a Dunaújvárosi Egyetem a „Mindenki Egyeteme” programsorozat keretében.

Mint arról felsőoktatási intézményünk beszámolt, a programsorozat harmadik eseményén a Műszaki Intézet három izgalmas előadáson keresztül mutatta be, hogy milyen sokszínű a műszaki tudomány és hogy mennyire kapcsolódik mindennapjainkhoz. A rendezvényt Zahola Tamás mesteroktató nyitotta meg. Előadásában egyenletek és képletek segítségével szemléltette a hallgatóságnak, hogy milyen lépések szükségesek egy lineárisan változó fogaskerékhajtás megtervezéséhez és elkészítéséhez. Ezt követően Dr. Szabó Attila főiskolai docens a mobiltelefon miniatürizált elemeit mutatta be, mint egy tudományos zseblabor eszközeit. Részletesen ismertette az egyes alkatrészeket, kiemelve a különböző érzékelők működését, valamint a miniatürizálás folyamatait. A program zárásaként Ladányi Gábor mesteroktató vezette be az érdeklődőket a mérnöki modellezés világába, áttekintve annak fejlődését a kezdetektől egészen napjainkig.

A „Mindenki Egyeteme” idei programsorozatának utolsó állomása március 7-én lesz, amikor is az Informatikai Intézet készül ingyenesen látogatható előadásokkal az érdeklődők számára. Dr. Fauszt Tibor főiskolai docens az oktatói szerep változásáról fog beszélni az analóg, digitális és AI korszakokban. „Hasznos pontatlanság” Miért működik a közelítés? címmel dr. Strauber Györgyi főiskolai tanár fog előadást tartani. 

mindenki
Kép: DUE

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW