Közélet

Miniszteri elismerést kapott a pálhalmai bv-parancsnok és a csoportvezető

Magyarországon 1996 óta Szent Adorján napján, szeptember 8-án tartják a büntetés-végrehajtási dolgozók napját.

A legenda szerint Nikodémiai Szent Adorján a katonák, börtönőrök, követek, kovácsok és hóhérok védőszentje, aki a mai törökországi Izmit közelében lévő ókori városban élt. A büntetés-végrehajtásban Szent Adorján napján jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó és példás szolgálatellátást tanúsítókat, valamint a szervezet legmagasabb kitüntetését, a belügyminiszter által alapított és adományozott Szent Adorján Érdemjelet is kiosztják.

miniszteri

A bv. országos parancsnoksága arról számolt be, hogy idén szeptember 5-én tartották a Belügyminisztérium Dísztermében azt az ünnepséget, amelyen dr. Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át. A II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet két kollégája is kitüntetésben részesült.

Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül miniszteri emléktárgyat adományoztak Kárdási József ezredesnek, a pálhalmai intézet parancsnokának. Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át, s egyben pénzjutalomban részesült Végh Tamás főtörzszászlós, az intézet megbízott csoportvezetője.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW