A Zsaru Magazin egy újabb dunaújvárosi rendőrünkkel készített portrét: ezúttal Németh Miklóst, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjét ismerhetjük meg egy kicsit közelebbről, főszerepben a kézilabdával.
A Zsaru Magazin és Sz.J.Z. írása következik:
Németh Miklós alezredes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője gimnazistaként kapott rá a kézilabdára, majd rendőrként megszervezte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) kézilabda-szakosztályát, amelyben beállósként játszott. Volt játékvezető, ma versenybíró, magyar delegátus és a Fejér Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke.
Erdélyi családban maradt.
– Anyai ágról örököltem az egyenruha és a sport iránti vonzalmat. Néhai nagyapám Marosvásárhelyen volt csendőr; ezért is települt át családjával az anyaországba, miután a románok ’44-ben bekebelezték Erdélyt – vázolta Németh Miklós, aki a Rendőrtiszti Főiskolára adta be jelentkezését, miután a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban letette az érettségit. –Történelemből világéletemben jeles voltam, de II. Rákóczi Ferenc külgazdasági politikájához nem sokat tudtam hozzátenni, ezért a szakma alapjait a Csopaki Rendészeti Szakközépiskolában sajátítottam el, és az V. Kerületi Rendőrkapitányság Kecskeméti Utcai Rendőrőrsére szereltem fel ’97-ben. Két évvel később saját kérelmemre kerültem a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, és amikor körzeti megbízottból vizsgáló lettem, a Rendőrtiszti Főiskolával ismét megpróbálkoztam, ezúttal sikerrel. Utána a védelmi igazgatási vezetői mesterdiplomát is megszereztem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem önkormányzati szakirányán.
Torokszorító bravúr.
– Nyomozóként is szolgáltam, méghozzá a REBISZ alá tartozó Autópálya Rendőrség Bűnügyi Osztályán, és legemlékezetesebb ügyem is ehhez az időszakhoz köthető – mesélte az alezredes, aki ezután az Iváncsai Autópálya Rendőrség alosztályvezető-helyettese lett, és 2013 óta vezeti a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát. – Vérző nyakú fiatalemberről érkezett bejelentés az M5-ös inárcsi pihenőjéből, de mivel a fültől fülig érő vágás csak a bőrét vágta át, ki tudtuk kérdezni a román állampolgárságú áldozatot, bár érdemleges információval nem szolgált a román házaspárról, akiket Hegyeshalomnál vett fel, miután az osztrákok leszállították őket a vonatról. A sofőr az inárcsi pihenőben közölte velük, szálljanak be a benzinköltségbe vagy a feleség törlesszen természetben, amire sor is került, de a férj közben olyan haragosra itta magát, hogy amikor visszament, és beült a hátsó ülésre, a bicskájával megvágta a sofőr nyakát. Kollegáimmal felvettük a kapcsolatot a hegyeshalmi határőrökkel, akik kisvártatva átküldték a kérdéses időszakban visszafordított román állampolgárok adatait. Csak egy korban illő házaspár volt köztük, rájuk kiadtuk a körözést, és nem sokkal később hívtak Nagylakról, hogy megvannak. Egy ideig tagadtak, de miután a nő megtört, mindent elismertek. A kés is meglett.
Beállós, technikai és játékvezető.
– Gyerekként sokfélét sportoltam, kézilabdáztam is, ami komolyabban akkor kezdett érdekelni, amikor dunaújvárosi gimnazista lettem. Akkoriban ez a sportág csúcsra járt errefelé, nemzetközi szinten is, és kollégiumi társaim között is voltak igazolt játékosok, úgyhogy bementem a Dunaújvárosi Atlétikai Clubba, és beállóként hamarosan pályára is léptem, persze csak amatőr meccseken. Büszke vagyok, hogy miután Pestre kerültem, a REBISZ SE-nél én szerveztem meg a kézilabda-szakosztályt, mert a következő évben megnyertük a Magyar Kézilabda Szövetség Budapesti Szövetsége által szervezett Budapest Bajnokságot, amin amúgy a lányok is jól szerepeltek. Ott 2006-ig voltam technikai vezető, és hogy a háttérdolgokkal is képben legyek, a játékvezető-képzést is elvégeztem. Ekkor a kispadtól is elköszöntem, de a sportágnak nem tudtam hátat fordítani, ezért bíróként folytattam. Jellemzően megyei, NB II.-es, illetve NB I.-es utánpótlás-mérkőzéseken vezettem, néha azonban felkészülési NB I.-es mérkőzéseken is volt alkalmam közreműködni. Az egykori Dunaferr SE és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának nemzetközi ellenfelek elleni, felkészülési meccsein is fújtam a sípot; ezek közül emlékezetes az angolai női válogatott dunaújvárosi mérkőzése.
Versenybíró, delegátus, elnök.
– Amikor közlekedésrendészeti osztályvezető lettem, nekem már nem fért bele, hogy hétvégente levezessek 2-3 mérkőzést, pedig erre is megkaptam a parancsnoki engedélyt. Ekkor nyitottam a versenybíróság felé, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy NB I.-es mérkőzések mellett Bajnokok Ligája (BL) és olimpiai selejtező tornán is beülhetek a zsűriasztal mögé, de a táblát is örömmel kezelem. Novemberben volt a 100. NB I.-es meccsem, amire plakettet is kaptam a kollegáktól, és most tudtam meg, idén is számítanak rám a női BL Final4 budapesti döntőjében. Itt jegyezném meg, versenybíróként 12 éve dolgozom párban Csöregi Lászlóval – mondta Németh Miklós, aki sportvezetői karrierjére is büszke lehet. – Alig egy éve bíráskodtam, amikor Belső Barnabás, az Fejér Megyei Kézilabda Szövetség játékvezetői bizottságának egykori elnöke felkért, legyek a segítője. Ezután lettem a Fejér Megyei Versenybizottság vezetője, majd pedig az FMKSZ főtitkára. Miután ’23-ban az előző elnök, Dobos Lajos meghalt, engem kértek fel, legyek az utódja. Felelősségteljes feladat a vármegyei kézilabdás események felügyelete és szervezése, de több lelkes segítőre számíthatok. Sok energiát tankoltunk fel a tavalyi, 20. Üstökös Kupán, amelyen több mint ezer gyerek vett részt öt helyszínen, és az Üstökös Kupa egykori nagy felfedezettje, Klujber Katrin, a világklasszis jobbátlövő is eljött díjátadónak. Érdekesség, hogy őt a nővérem, Pók-Németh Katalin az általános iskolában tanította.
Az elnököt a sportág nemzetközi színterén is jegyzik, évek óta magyar delegátusként és órakezelőként támogatja az európai (EHF) és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) magyarországi eseményeit, amit a kapitányság munkatársai is tudnak, de volna még valami…
– Sportfogadást kedvelő rendőr kollégák szoktak érdeklődni, melyik soron következő meccsen leszek versenybíró vagy delegátus, és hogy volna-e tuti tippem. Tudják, ilyenkor mit szoktam válaszolni, mégis próbálkoznak, hátha egyszer kivételt teszek, és persze mosollyal nyugtázzák, amikor azt mondom: „Hallgassatok a szívetekre, mert én nem értek hozzá!”
