Közélet

Szabadalmi gyorsítósávon a Dunaújvárosi Egyetem

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával kötött együttműködési megállapodás eredményeként szabadalmi gyorsítósávra került a Dunaújvárosi Egyetem- adta hírül felsőoktatási intézményünk.

Mint azt részletezték, január 9-én kötött együttműködési megállapodást a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az egyetem. Az SZTNH egy olyan egyedi lehetőséget ajánl az egyetemeknek, illetve a kutatóhelyeknek, amellyel megkönnyíti annak eldöntését, hogy mely műszaki megoldások esetében érdemes szabadalmi oltalmazásban gondolkozni.  

szabadalmi
A megállapodás egyik célja a kutatási eredmények jogvédelmének és hasznosításának elősegítése. Fotó: Szerdahelyi Éva/DUE

Az ünnepélyes aláíráson a DUE részéről Dr. András István rektor és Dr. Kovács-Bokor Éva tudományos és kutatási rektorhelyettes vett részt. Az Ecotech Nonprofit Zrt-t Perlik Tamás vezérigazgató és Kusz Attila főmunkatárs képviselte. Az SZTNH részéről Farkas Szabolcs elnök, Sajtiné Sándor Erika osztályvezető, az Eubility Group Kft-től Dr. Spaller Endre ügyvezető igazgató voltak jelen.

A DUE oktatói és hallgatói közösségének iparjogvédelmi és szerzői jogi szakértelmének és jártasságának növelése érdekében került sor a megállapodás aláírására. Az együttműködés további célja a szellemi tulajdonvédelmi szakemberképzés, valamint a kutatási eredmények jogvédelmének és hasznosításának elősegítése- tették hozzá a közleményben.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW