🔊
Közélet

Szántóföldi Napok és Technológiai Bemutatók júniusban Mezőfalván

Az ország legnagyobb agrárgazdasági kiállításának szervezői már megnyitották a jelentkezést az idei rendezvényre a gépes kiállítók számára is.

Az esemény az idei évtől Szántóföldi Napok és Technológiai Bemutatók néven, kizárólag a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében valósul meg. A rendezvényt megújult formában és új néven, friss koncepció mentén rendezik meg. Ennek egyik kiemelt eleme, hogy az állógépes kiállítási területet technológiai bemutatók veszik körül, amelyek új programelemként jelennek meg, és a gyakorlati megoldások bemutatását helyezik a középpontba.

Mint azt egy korábbi közleményben írták, bár 2025-ben – a ragadós száj- és körömfájás kockázata miatt – felelős döntés született az esemény elhalasztásáról, a szervezők idén június 3-án és 4-én minden eddiginél gazdagabb, inspirálóbb és közösségibb rendezvénnyel várják az agrárszakma szereplőit és az érdeklődőket. A NAK Szántóföldi Napok nem csupán Magyarország legnagyobb szántóföldi rendezvénye, hanem a mezőgazdasági innovációk bemutatásának és a szakmai kapcsolatok építésének egyik legfontosabb hazai színtere is. A több, mint 35 hektáros területen megvalósuló esemény évről évre több mint 15 000 szakmai érdeklődőt vonz, akik nyitottak az agrárium legújabb megoldásaira, valamint a kiállító cégek termékeire és szolgáltatásaira.

szántóföldi
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW