A támogatásból 17 mosógépet, 30 hűtőt, 23 mikrót is vásárolhattak a kollégiumba
A Dunaújvárosi Egyetem eredményesen szerepelt a Kulturális és Innovációs Minisztérium „Kollégisták középpontban 2025” – hallgatói életkörülményeket javító tárgyi és eszközfejlesztési támogatás című pályázatán.
Mint arról felsőoktatási intézményünk beszámolt, a pályázat keretében mintegy 9,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Ebből az összegből a DUE jelentős eszközbeszerzést valósított meg a Kerpely Antal Kollégiumban, többek közt 23 mikrohullámú sütőt, 15 vízforralót, 17 mosógépet, valamint 30 hűtőszekrényt vásárolhattak. A támogatás emellett lehetőséget biztosított közel 1450 új ágyneműhuzattal is felszerelni a raktárkészletet, amely hozzájárul a kollégiumi szobák esztétikus és higiénikus fenntartásához. A DUE hozzátette, az új eszközök nemcsak a mindennapi komfortot növelik, hanem hosszú távon is hozzájárulnak a kollégiumi szolgáltatások színvonalának emeléséhez.




