Társadalmi egyeztetésre bocsátották az innovációt támogató pályázatot

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a „KKV innovációk piacra vitelének támogatása” című GINOP-os pályázati felhívás tervezetét- erre hívja fel a vállalatok és vállalkozók figyelmét a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara.
Az egyeztetésre bocsátott tervezet alapján a pályázat olyan tevékenységeket támogatna, mint a kísérleti fejlesztés, eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése, illetve minden olyan kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységet, mint például projektmenedzsment, kötelezően előírt nyilvánosság, iparjogvédelmi oltalomszerzés, rezsi, piacra jutási tevékenység, és horizontális tevékenységek. A támogatás mértéke minimum 100 millió forint, maximum 600 millió forint között lehet. A kísérleti fejlesztés tevékenységen elszámolni kívánt költségeknek el kell érnie az elszámolható összköltségének legalább 50%-át. Jelen állás szerint október 13-29. között lehetne benyújtani a pályázatokat az első szakaszban, míg a következő szakasz január 26. és február 9. között lenne aktuális.
A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket augusztus 7-ig várják a Partnerség Fórum felületén. A véleményezés alatt lévő tervezetet a dunaújvárosi kamara honlapjáról is elérhetik az érdeklődők.