Közélet

Teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók

Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók- adta hírül dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Mint azt részletezte, a teljesítményjuttatást két részletben folyósítják: az összeg első felét, 5,5 milliárd forintot a napokban kapja meg az a több, mint 35 ezer rendvédelmi dolgozó, aki az ország biztonságáért felel, a másik felét pedig ősszel utalják ki a számukra. A juttatás érinti a rendőrség, az katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a büntetés-végrehajtás, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait. A differenciált juttatás összege az év egészében a mintegy 20 ezer rendőr esetében átlagosan bruttó 350 ezer forintot, a katasztrófavédelem közel 9 ezer dolgozója számára 200 ezer forintot, a több mint 6 ezer büntetés-végrehajtásban dolgozó számára pedig 220 ezer forintot jelent.

Az elnök hangsúlyozta, különösen fontos, hogy azok, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárulnak Magyarország biztonságához, anyagilag is kiemelt elismerésben részesüljenek, a mindennapok biztonságát ugyanis a rendőröknek, a katasztrófavédelemben és a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak köszönhetjük.

teljesítményjuttatást
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb