Hasznos volt az eRoller Nap
Az elektromos rollerek biztonságos használata és a közlekedési balesetek megelőzése állt a középpontjában annak a programnak, amelyen október 7-én vehettek részt a Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tanulói.

Az intézmény tájékoztatása szerint az eRoller Nap megszervezésében a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság és a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságért Alapítvány is közreműködött.
Az egyre népszerűbb elektromos rollerek használata új közlekedésbiztonsági kihívásokat jelent, különösen a fiatalok körében. A rendezvény célja ezért az volt, hogy a diákok megismerjék a biztonságos rollerezés alapjait, a legfontosabb közlekedési szabályokat, valamint az eszköz használatával járó veszélyeket. A délelőtti program első részében a Kultik Mozi előtti téren gyakorlati foglalkozáson vehettek részt a tanulók.
Itt az elektromos rollerek helyes és biztonságos használatával, valamint a közlekedés során szükséges szabályokkal ismerkedhettek meg. A gyakorlati bemutatót követően a moziban elméleti előadás várta őket, amelyen a közlekedésbiztonságról, a balesetek megelőzéséről és az e-rollerezés kockázatairól szerezhettek további ismereteket.
A program legfontosabb üzenete az volt, hogy az elektromos roller nem csupán kényelmes közlekedési eszköz, hanem felelősségteljes használatot is igényel. A szabályok betartása, a körültekintő közlekedés és a megfelelő odafigyelés egyaránt hozzájárulhat a balesetek
megelőzéséhez.
