Nemzetközi szakmai konferencián képviselte a magyar szakképzéskutatást a Dunaújvárosi Egyetem adjunktusa
Sitku Krisztina a németországi Dortmundban, a Dortmundi Műszaki Egyetem szervezésében megrendezett International UNESCO Chair Conference 2026 rendezvényen mutatta be kutatási eredményeit.

A szeptember 30. és október 2. között tartott konferencia a felsőoktatás és a műszaki-szakmai képzés nemzetközi együttműködési lehetőségeire, valamint a fenntartható fejlődési célok gyakorlati megvalósítására összpontosított.
A Dunaújvárosi Egyetem tájékoztatása szerint Sitku Krisztina Prof. Dr. Philipp Grollmann meghívására vett részt az eseményen, ahol a
poszterszekcióban ismertette a magyar középfokú duális szakképzés tanulási környezetének kihívásait vizsgáló kutatását. Előadásában arra helyezte a hangsúlyt, hogyan hangolható össze az iskolai oktatás és a munkahelyi gyakorlati képzés, illetve milyen nehézségeket jelent a két tanulási helyszín közötti átmenet.
A háromnapos rendezvény plenáris előadásai és tematikus szakmai programjai mellett a nemzetközi kapcsolatépítésre is lehetőség nyílt. A dunaújvárosi oktató többek között német, horvát, norvég, indonéz és maláj felsőoktatási, kutatási és szakmai szervezetek képviselőivel alakított ki új szakmai kapcsolatokat.
Sitku Krisztina a konferencia egyedüli magyar meghívottjaként képviselte hazánkat. Részvétele hozzájárult a Dunaújvárosi Egyetem nemzetközi kapcsolatainak erősítéséhez, valamint ahhoz, hogy a magyar szakképzéskutatás eredményei szélesebb nemzetközi szakmai közönséghez is eljussanak.
