oktatás

Dunaújvárosi táncosok a világbajnokság dobogóin

A Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola büszkén számolt be arról, hogy jelenlegi és egykori diákjaik eredményesen szerepeltek a Rómában megrendezett táncvilágbajnokságon november elején.

A csoport már két évvel ezelőtt megjárta Olaszországot, de az idei év hozta el számukra a vágyott sikereket, amelyre táncpedagógusuk, Tóth- Varga Zsuzsanna is nagyon büszke.

A dunaújvárosi táncosok junior és felnőtt korosztályban indultak; modern, illetve open kategóriában. A junior korosztályban Tóth-Varga Bettina szólóban második helyen végzett, Kerti Emiliával duóban pedig az első helyet szerezték meg. Kerti Emília Jelencsik Lilivel is duózott. Pörgős, életvidám táncukkal a második helyet szerezték meg. Felnőtt korosztályban indult Kéri Viktor, aki szólóban második, Tóth-Varga Bettinával az oldalán, duóban pedig az első helyen végzett.  Ugyancsak felnőtt korosztályban indult modern, illetve open kategóriában a Kondor Kitti, Jelencsik Lili, Kerti Emília Hella, Theisz Zoé, Kerek Dorka és Tóth-Varga Bettina alkotta formáció, amely két koreográfiával is a harmadik helyet szerezte meg.

dunaújvárosi
Fotó: Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola és AMI

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW