MaTech: ötszázból tizenkét döntős

A Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem közös szervezésében immár ötödik alkalommal került megrendezésre a MaTech 5 – Kreatív matematika verseny, amely az ország egyik leginnovatívabb, középiskolásoknak szóló tanulmányi megmérettetésévé nőtte ki magát-írja az MTI.
A 2025-ös verseny iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozott: 484 csapat regisztrált az ország minden pontjáról, hogy bizonyítsák tudásukat nemcsak a matematikában, hanem a digitális eszközhasználatban, a kreatív gondolkodásban és a csapatmunkában is. A döntőbe jutott 12 csapat, köztük a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium alakulata egy összetett, kihívásokkal teli feladatsorban mérhette össze képességeit.
A döntőben 6 csapat speciális matematika tagozatos tanulóból, 6 csapat pedig általános tantervű képzésben részt vevő tanulókból állt. Dr. habil. Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem rektorhelyettese köszöntőjében elmondta, nagy öröm számunkra, hogy idén is itt lehettek – immár ötödik alkalommal vesznek részt szakmai partnerként a Matech versenyen, ami önmagában is hatalmas dolog. Az idei döntő feladatai a valós problémamegoldásra, a technológiai kreativitásra és a közös gondolkodásra fókuszáltak.