oktatás

Űrkutatás: nem mindennapi lehetőséget kapnak a Bánki diákjai

A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikumának diákjai izgalmas kalandra vállalkoznak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Hungarian to Orbit Magyar Űrhajós Program közös oktatási kezdeményezéséhez kapcsolódva- erről adott hírt felsőoktatási intézményünk.

Mint azt kifejtették, a program hosszútávú célkitűzései között szerepel a természettudományok népszerűsítése, az űrkutatás iránti érdeklődés felkeltése, valamint a fiatalok motiválása a természettudományi, technológiai és mérnöki pályák felé. Az „UNIverZOOM – Kísérletezz velünk! fizikai kísérletek a Földön és az Űrben” elnevezésű program révén a diákok testközelből ismerkedhetnek meg a kísérletek és az űrkutatás lenyűgöző világával, valamint részesei lehetnek egy történelmi pillanatnak is. A projekt központi eseménye és egyben csúcspontja Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós közelgő űrmissziója.

Az UNIverZOOM program keretében a DUE Bánki 9.C és 11.E osztályának matematika csoportos diákjai aktívan kapcsolódnak az eseményekhez, ugyanis lehetőségük nyílik arra, hogy az űrállomáson, mikrogravitációs körülmények között végzett kísérleteket földi körülmények között megismételjék, így közvetlenül összehasonlíthatják a gravitáció és a súlytalanság eltérő hatásait. A diákok és tanáraik egy dedikált közvetítésen keresztül követhetik majd Magyarország második nemzeti űrhajósának fizikai kísérleteit az ISS fedélzetéről.

űrkutatás
Fotó: Dunaújvárosi Egyetem
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW