Sport

Bronzérmes helyen végeztek a diákolimpián a rudasos kézilabdázók

A 2024/25-ös tanévben az V-VI. korcsoport résztvevői bejutottak a kézilabda diákolimpia országos döntőjébe Miskolcra, ahova a 224 csapat közül 8 fiú és 8 lány csapat részvételével bonyolították le a rendezvényt.Bronzérmes dunaújvárosi küzdelmek.

Erről számolt be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikuma annak apropóján, hogy lánycsapatuk szintén bejutott a legjobbak közé.

Az intézmény összegzője szerint az első mérkőzést a Mezőkövesd ellen játszották a dunaújvárosi lányok, amelyen fölényes győzelmet arattak. Második meccsükön bár szoros eredménnyel, de sajnos vereséget szenvedtek a Ferencvárostól. A békéscsabai mérkőzéssel megszerezték a második győzelmüket a csoportban, így a második helyen zártak. Ezután az elődöntőben vereséget szenvedtek a Vác ellen, így  küzdhettek a harmadik helyért a torna utolsó napján. A bronzcsatában szoros mérkőzésben győzelmet arattak a debreceni csapattal szemben, így a dobogó harmadik fokát szerezték meg, bronzérmes lett a csapat.

Emellett Mikó Luca 13. a osztályos csapattagjuk a „Legtechnikásabb játékos” címet érdemelte ki,  míg Takács Száva 12. a osztályos tanulójuk a csapat „Legjobb játékosa” különdíjat kapott. 

bronzérmes
A rudasos csapat még a döntő előtt a felkészítő pedagógusukkal, Horváth Istvánnal. Fotó: DSZC Rudas iskola

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW