Két birkózónk küzdött a címeres mezben az Európa-bajnokságon

Június 30. és július 6. között rendezték meg Olaszországban az ez évi U20-as Birkózó Európa Bajnokságot- adta hírül a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület annak apropóján, hogy a női válogatottban két versenyzőnk is helyet kapott.
Mint azt a klub részletezte, 76 kg-ban Nyikos Veronika lépett szőnyegre, aki az elmúlt időszakban sérülésekkel is bajlódott. Nagyon jól kezdte a versenyt, ugyanis első mérkőzésén technikai tussal győzte le azt a szerb ellenfelét, akitől az idén már kétszer kikapott. A következő fordulóban az idei U23-as Európa Bajnok török Yasin ellen 4:2-re győzni tudott. A döntőbe jutásért az orosz birkózó lány ellen hibázott, így a bronzéremért birkózhatott másnap. Itt megint a török versenyzővel csapott össze, ahol 2:1 arányú vereséget szenvedett, így végül Veronika a 4. helyen végzett.
Pupp Viktória 65 kg-ban 18 évesen, első éves U20-asként vette fel a versenyt a tapasztaltabb és idősebb ellenfelekkel. Szintén nagyon jól kezdett, az első két mérkőzésén legyőzte lengyel és német ellenfeleit, akiktől az idén a felkészülési nemzetközi versenyeken vereséget szenvedett. A döntőbe jutásért már nem bírt ellenfelével, végül ő is a bronzéremért léphetett szőnyegre. Az éremmérkőzésen a svéd birkózó jóval erősebbnek bizonyult nála, Viktória végül két győztes és két vesztes mérkőzéssel a pontszerző 5. helyen végzett.