Sport

Kovács-Seres Hunor úszónk először lett dobogós egy felnőtt nemzetközi viadalon!

Kovács-Seres Hunor kivívta magának az EB-részvételt, és megszerezte első érmét a felnőtt úszók nemzetközi mezőnyében!

Mint azt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület (DKSE) részletezte, a 19 éves tehetségünk több versenyszámban is remekül teljesített a ibizai World Aquatics Nyíltvízi Világkupán. A 10 kilométeres távon 30. helyezést ért el a felnőtt mezőnyben, a világ legjobbjai között. Hozzátették, a hétvége során a körülmények nem voltak a legkegyesebbek az úszókhoz, hiszen a vízhőmérséklet csupán 18 fokos volt, ennek ellenére Hunor sikeresen helyt állt, és második magyarként ért célba. A verseny másnapján Hunor a 3 kilométeres knock-out sprintverseny döntőjében a 8. helyen csapott célba. Végül 5 kilométeren, nagy csatában a világklasszis élmezőnyben, az 5. helyen végzett.

Kovács
Fotó: Magyar Úszó Szövetség

Az elmúlt hétvégén következett az Európa Kupa, amelyet Cipruson rendeztek meg. A Magyar Úszó Szövetség beszámolója alapján, remek versenyzéssel jött be harmadiknak junior világbajnokunk a nyíltvízi Európa-kupa sorozat protaraszi nyitányán, a 10 kilométeres távon: Kovács-Seres Hunor pályafutása során először lett dobogós egy felnőtt nemzetközi viadalon! Az európai szövetség díjazta a legjobb junior versenyzőket – ebben a kategóriában pedig Hunornak ítélték meg az első helyezést!

Fotó: Magyar Úszó Szövetség

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW