Sport

Nyikos Veronika U23-as magyar bajnoki címet szerzett!

Teljes hétvégét betöltő maratoni versenysorozaton vannak túl a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózói – adta hírül a klub.

Mint azt a DKSE vázolta, szeptember 26-án rendezték meg Hajdúszoboszlón az U13-as korosztályú birkózók országos kötöttfogású Diákolimpiáját, közel 180 résztvevővel. A népes mezőnyben versenyzőink szépen helyt álltak, két dobogós helyezés is született: Fekete Csanád és Kéri Dániel is ezüstérmet szerzett.

Szeptember 27-én már Miskolc adott otthont az U11, U13 és az U15 korcsoportú női  birkózók Diákolimpiájának, amelyen a DKSE és fiókszakosztályainak versenyzői is részt vettek, s végül egy bronz-, valamint négy ezüstérmet gyűjtöttek.

nyikos
Fotó: DKSE

Szeptember 28-án már a „legidősebb” utánpótlás korosztály, az U23-asok részére rendezték meg Tatabányán az országos birkózó  bajnokságot kötöttfogásban, szabadfogásban és a női szakágban is, amelyen a DKSE három sportolóval képviseltette magát. Miklós Mátyás szabadfogásban az 57 kg-os súlycsoportban indult és bronzérmet szerzett. A 18 éves Pupp Viktória az U20-asok közt indult. Első mérkőzését tussal nyerte tatabanyai ellenfelével szemben, majd ismét kétvállas győzelemmel utasította maga mögé kispesti riválisát. Az aranyéremért folyó küzdelemben a többszörös U20-as Európa-, és világbajnok Elekes Enikővel már nem bírt és meg kellett elégednie az ezüstéremmel.
Nyikos Veronika (76 kg) nem talált legyőzőre, így U23-as magyar bajnoki címet szerzett, amellyel nagy lépést tett annak érdekében, hogy az októberben megrendezésre kerülő U23-as világbajnokságon ő képviselhesse Magyarország színeit a 76 kg-os súlycsoportban.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW