ÁRFOLYAMOK
EUR FtUSD FtGBP FtCHF Ft
MNB
DUNAÚJVÁROS☀️–°C
🌊DUNA– cm
DunaOnline.hu
2026. szeptember 3., csütörtökNÉVNAP:
RÁDIÓ 24 ÉLŐ
Következő Dunaújvárosból induló vonat betöltése…További részletek →
DUNAONLINE CÍMKE

közélet

5602 cikk
Összetartva, türelemmel – Csak együtt sikerülhet
közélet

Összetartva, türelemmel – Csak együtt sikerülhet

A miniszterelnöki beszédet megelőzően alkalmunk nyílt arra, hogy olyanokat is megszólíthassunk, aki régóta „hazajárói” Tusványosnak. Demeter Szilárd (főigazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest): – Meglátásom szerint két irányból lehet megközelíteni ma Tusványost. Az egyik a jogok kérdése. Az emberi jogok, az emberi méltóság az élhető életről szól. Az emberi jogok annyit érnek, amennyit a politikai közösség érvényesíteni …

Harminchárom, vagy harmincegy? – Mindegy is. ÖRÖK!
közélet

Harminchárom, vagy harmincegy? – Mindegy is. ÖRÖK!

Amíg a nulladik napon közel nyolcezer látogatója volt a Tusványosi Szabadegyetemnek, addig a szerdai hivatalos megnyitó is azt a nyitott kedélységet és egyben komoly hangvételt hozta, amit ez a valódi tradíciókkal rendelkező nyári Kárpát-medencei találkozó hirdet és meg is valósít évtizedek óta. Különös hangsúlyokkal a jelenleg világunkban tapasztalható változásokra, konfliktusokra. A „Tusványos 31” hivatalos megnyitóján …

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárolna a NAV
közélet

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárolna a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái augusztus 5-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a kutyavásárra- erre hívja fel a Dunaújváros és környéken élő tenyésztők figyelmét Mártonné Beke Éva, a NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának referense. Mint azt a felhívásában írja, …

Tovább fokozódik a kánikula
közélet

Tovább fokozódik a kánikula

Tovább fokozódik a hőség – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében. Azt írták: a középhőmérséklet az ország döntő részén 27-28, főként a középső tájakon, illetve városi környezetben helyenként 29 Celsius-fok körül alakul. Az ország egész területére vonatkozóan július 20-án szerdától III. fokú hőségriasztást rendeltek el. A Szent Pantaleon …

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának egyik alelnöke nyerte a volt Remix üzemeltetését
közélet

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának egyik alelnöke nyerte a volt Remix üzemeltetését

„Hamarosan újra nyit a Remix” címmel sajtótájékoztatót tartottak tegnap a Szalki-szigeten, ahol bemutatták az üzemeltetési pályázat nyertesét. A tulajdonos DVG Zrt. részéről Arnold Miklós szolgáltatási ágazatvezető adott tájékoztatást a pályázatról. Elmondta, hogy két érvényes pályázat közül választottak. Azonban arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy mennyi a havi bérleti díj. (A pályázati kiírásban 200 000 Ft+Áfa/hó …

Magyarok Kenyere – idén is várják a felajánlásokat
közélet

Magyarok Kenyere – idén is várják a felajánlásokat

A Magyar Örökség Díjas “Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program szervezését, összefogását az elmúlt éveknek megfelelően a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ végzi- adta hírül Varga Imre István, a NAK Fejér MegyeiSzervezetének elnöke és Kiss Norbert Ivó, a Fejér Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke. Mint írták, 2020-ban és 2021-ben a …

Kánikula a köbön
közélet

Kánikula a köbön

Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve szerdától szombat éjfélig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki – erre hívja fel a dunaújvárosi polgárok figyelmét a Fejér Megyei Katasztrófavédelem. Mint írják, harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő …

Július 31-ig lehet nevezni a virágosítási versenyre
közélet

Július 31-ig lehet nevezni a virágosítási versenyre

Július 31-ig lehet nevezni a Virágos Dunaújvárosért versenyre – erre hívja fel a lakosság figyelmét az önkormányzat a hivatalos honlapján a közelgő határidő apropóján. Idén immáron huszonharmadik alkalommal szervezi meg a virágosítási akciót az önkormányzat környezetvédelmi osztálya, amelyhez a jelentkezéseket juttathatják el a nevezők személyesen vagy elektronikus úton. Nyolc kategóriábanvárják és díjazzák a pályázatokat, így …

Országos elismerést kapott három kórházi dolgozónk
közélet

Országos elismerést kapott három kórházi dolgozónk

A koronavírus-járvány ideje alatt kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó egészségügyi szakdolgozók munkájának megbecsülése céljából a Magyar Tudományos Akadémia jótékonysági gyűjtést kezdeményezett. Az adomány kitüntetés formájában kerül odaítélésre, mely szempontjainak kidolgozására, felterjesztésére az Akadémia a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát kérte fel. Mint arról a Szent Pantaleon Kórház beszámolt, a MESZK 210 egészségügyi szakdolgozót javasolt szakmai kitüntetésre és …

Varga Mihály: Európa legmodernebb, higiéniai papírárut gyártó üzemét adták át Dunaföldváron
közélet

Varga Mihály: Európa legmodernebb, higiéniai papírárut gyártó üzemét adták át Dunaföldváron

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság az európai recesszió mellett is képes legyen növekedést elérni, amelyhez jó alapot ad hazánk elmúlt évtizedben nyújtott teljesítménye – jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Dunaföldváron, a Vajda-Papír Kft. 16 milliárd forintból kialakított új gyáregységének átadásán. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány változatlanul támogatja a külpiacokon is helytállni képes, az …

Megújult a NAV Infóvonala
közélet

Megújult a NAV Infóvonala

Megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Infóvonala. Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni- erről tájékoztatja a dunaújvárosi polgárokat is Mártonné Beke Éva, a NAV Fejér Megyei Adó-és Vámigazgatóságának referense. Mint azt részletezi, az általános, azaz konkrét ügyhöz nem kapcsolódó tájékoztatás az Infóvonal 1-es menüpontjában, …

Pályázatot írtak ki iskolai büfék üzemeltetésére
közélet

Pályázatot írtak ki iskolai büfék üzemeltetésére

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum pályázatot hirdet a tagintézményeiben lévő iskolai büfék üzemeltetésére. Mint azt a felhívásban írják, 2022. szeptember 1-től a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, a Lorántffy, a Rudas, a Dunaferr, valamint a Hild Technikum egységeire vonatkozik a felhívás, amelyekre a megajánlott bérleti díj nem lehet alacsonyabb havi 50 ezer forintnál. A pályázatokat augusztus 5-ig kell …