ÁRFOLYAMOK
EUR FtUSD FtGBP FtCHF Ft
MNB
DUNAÚJVÁROS☀️–°C
🌊DUNA– cm
DunaOnline.hu
2026. szeptember 6., vasárnapNÉVNAP:
RÁDIÓ 24 ÉLŐ
Következő Dunaújvárosból induló vonat betöltése…További részletek →
DUNAONLINE CÍMKE

közélet

5602 cikk
Augusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre
közélet

Augusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatók be a pályázatok – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleményében. A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, …

Többször eltiltották a járművezetésétől a sofőrt, most bíróság elé állt
közélet

Többször eltiltották a járművezetésétől a sofőrt, most bíróság elé állt

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki visszaesőként járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett. A nyomozás adatai szerint a vádlottat a bíróság 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A terhelt 2021. augusztus 3-án az eltiltás ellenére utasával az általa megvásárolt, de nevére át nem íratott gépjárművel Dunaújvárosból Dunaföldvárra közlekedett, amikor a …

Zarándoklatra hívja az érdeklődőket a SZEM egyesület
közélet

Zarándoklatra hívja az érdeklődőket a SZEM egyesület

Két programot ajánlj az érdeklődők figyelmébe a Szellemi Ember Baráti Kör, vagyis a SZEM Egyesület. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Mária Sophia-ünnepi programot tartanak városunkban. 10 órakor Németh Irma mesével és énekkel készül, Tóth Éva egy Mária-műhelymunka kezdeti lépéseiről beszél. A Mária-Sophiához vezető fejlődési út olyan ismereteket jelent, mint a női archetípusok, ősképek; különböző mitológiai rendszerek …

Nyári gyakorlaton voltak a Kero diákjai
közélet

Nyári gyakorlaton voltak a Kero diákjai

Míg a kisebb diákok táborozással, különféle játékos programokkal töltötték a vakációt, addig a nagyobbak nyári munkát vállalhattak, vagy éppen szakmai gyakorlatot teljesíthettek. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum arról számolt be, hogy tanulóik miként szorgoskodtak, bővítették ismereteiket, tapasztalataikat a szünetben. A nyári gyakorlat keretében a szakgimnáziumi logisztikusok például a Linde Gáz Magyarország Zrt. jóvoltából a dunaújvárosi …

Újabb szúnyogirtás lesz a héten
közélet

Újabb szúnyogirtás lesz a héten

A katasztrófavédelem tájékoztatójában közölte, hogy a Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat. A folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását, de több településen még mindig erős a szúnyogártalom. Ezen a héten tizennégy megye 334 településén és nyolc budapesti kerületben, összesen 138 ezer hektáron lesz …

Helyreállt a belföldi turizmus
közélet

Helyreállt a belföldi turizmus

belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg …

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban
közélet

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap közösségi oldalán. Schanda Tamás a bejegyzésben hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország egyik legfontosabb idegenforgalmi célpontja egyre kényelmesebben és gyorsabban legyen elérhető. Tájékoztatása szerint az utasok kétharmada a …

Élményekkel tértek haza a petőfisek az Erzsébet-táborból
közélet

Élményekkel tértek haza a petőfisek az Erzsébet-táborból

A Petőfi Sándor Általános Iskola az intézmény történetében először látogatott el az ottalvós zánkai Erzsébet-táborba, amely kormányzati program mindössze ezer forintért kínált a gyermekeknek felejthetetlen élményeket a nyári vakáció alatt. A Petőfi iskola arról számolt be, hogy ingyenes utazásukat a szervező Erzsébet Alapítványon keresztül a MÁV-START Zrt. biztosította. 3, 8 és 10 ágyas szobákban töltötték …

A családtámogatások bővítésével párhuzamosan nő a családalapítási kedv és a házasságkötések száma
közélet

A családtámogatások bővítésével párhuzamosan nő a családalapítási kedv és a házasságkötések száma

A családtámogatások kibővítésével párhuzamosan nő a családalapítási kedv és nő a házasságkötések száma – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton az MTI-vel. Novák Katalin a közleményben felidézte: a nemzeti kormány tíz éve a családok támogatását tekinti egyik legfőbb céljának, mert a családokat a nemzet alapkövének tekintik. A családtámogatások folyamatosan bővülnek, egyre több pénz marad …

Már több munkahely van, mint a járvány előtt
közélet

Már több munkahely van, mint a járvány előtt

A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Bodó Sándor hozzátette, Európában a veszélyhelyzet …

A DVCSH szolgáltat továbbra is
közélet

A DVCSH szolgáltat továbbra is

Ma délután a következő közleményt jelentette meg Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. „Közlemény! 2021.08.06. A DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2021. augusztus 05. napján azt a nyilatkozatot tette, miszerint a „DVG Zrt. átvette a saját tulajdonát, a Dunaújvárosi távhőrendszert az eddigi bérlőtől a DVCSH Kft.-től, „törvényes birtokosnak” nevezve önmagát. A közleményük semmiben sem felel …