közélet
- Közélet
Megállapodást írtak alá az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kamaráival
Ha együttműködünk, sokkal előrébb tudunk jutni a fejlesztéspolitikában és az ország boldogulásában is – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pénteken…
Bővebben » - Közélet
Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján
Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján, sőt, akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk…
Bővebben » - Közélet
Jubiláló kollégákat köszöntöttek a kórházban
A Szent Pantaleon Kórház arról számolt be, hogy főnővéri értekezletet tartott Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató január 12-én, melynek keretében sor…
Bővebben » - Közélet
Kétszer is a héten
Véradást tartanak január 17-én 8 és 10 óra között a rendelőintézetben található Vérellátó Központban. Aztán január 19-én ugyancsak a transzfúziós…
Bővebben » - Közélet
Isten hozott, Olivér!
2023.január 12-én, csütörtökön 1 óra 21 perckor világra jött a Szent Pantaleon Kórházban Dunaújváros első újszülött babája- adta hírül az…
Bővebben » - Közélet
Megállapodás született a Volánbusz és a szakszervezeti vezetés között
Sikerrel zárultak a tárgyalások a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vezetése között. A többkörös egyeztetés eredményeként létrejött a megállapodás…
Bővebben » - Közélet
Pályázhatnak a falusi kisboltok működési költségeik támogatására
Csütörtöktől pályázhatnak a falusi kisboltok működési költségeik támogatására – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az…
Bővebben » - Közélet
Útra dőlt fák, leszakadt faágak miatt tizenhat helyszínre riasztották a tűzoltókat
Útra dőlt fák, leszakadt faágak miatt tizenhat helyszínre riasztották a tűzoltókat január 10-én Fejérben- erről számolt be a katasztrófavédelem. Mint…
Bővebben » - Közélet
Átfogó strukturális reformot hajtottak végre a bv. intézeteknél
A büntetés-végrehajtási szervezet hatékonyabb működése érdekében egy átfogó strukturális reformot hajtottak végre, amelynek eredményeként létrejött egy új, régiós szintű szakirányítási…
Bővebben » - Közélet
Megnyílt a regisztráció a településfásítási programra
Megnyílik a regisztráció a 2023-as Településfásítási programhoz; az Agrárminisztérium által elindított Településfásítási program fontos része az Országfásítási programnak, amely lehetőséget…
Bővebben »








