KezdőlapKékfényÖsszehangolt akcióban fogták el a rendőrök a seregélyesi kastély rongálóit

Összehangolt akcióban fogták el a rendőrök a seregélyesi kastély rongálóit

-

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói két férfit – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntett, további egy férfit és négy nőt orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, valamint két férfi ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2020. április 27-én, feljelentés alapján nyomozást rendelt el jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt. A bejelentő szerint a Seregélyesen található Zichy-Hadik kastély tetejéről a vörösréz burkolatot több száz négyzetméteren lelopták.

A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, lefoglalták a környék kameráinak felvételeit, tanúkat kutattak fel és hallgattak ki az ügyben. Mindezek eredményei alapján sikerült azonosítani azt a feltételezett elkövetői kört, melynek tagjai a tetőszerkezet lebontásában és a rézlemezek ellopásában részt vettek.   Az eljárás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a megszerzett vörösréz elemek értékesítésében kik, milyen módon működtek közre, és az üzletet hol bonyolították le. A rendőrök további adatgyűjtést végeztek, és az értékesítés helyszínének környezetéből kamerafelvételeket szereztek be. Ezt követően, 2020. május 19-én hajnalban, összehangolt bűnügyi akció keretében a Székesfehérvári, a Dunaújvárosi, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegység munkatársaival együtt 16 helyszínről három férfit és négy nőt fogtak el, majd állítottak elő. A rendőrök kutatást tartottak a bűnelkövetők otthonaiban, melynek során mobiltelefonokat, informatikai eszközöket és a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket foglaltak le.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a 24 éves D. Dávidot, a szintén 24 éves R. Rolandot jelentős értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Továbbá a rendőrök orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 44 éves O. L. Szilviát, a 23 éves R. Sz. Klaudiát, a 23 éves R. Elvirát, a 24 éves K. Dalmát és a 28 éves O. A. Mihályt, akik szabadlábon védekezhetnek a büntetőeljárás alatt.

A nyomozók a 25 éves H. Roland és a 22 éves R. Márk ellen elfogatóparancsot adtak ki, őket továbbra is keresik.

police.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW