Kékfény

Több, mint 3 tonna túlsúllyal közlekedett egy kisteherautó

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai április 29-én a reggeli órákban a 62-es számú főúton, Dunaújváros külterületén ellenőriztek egy kisteherautót és annak vezetőjét. A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy a jármű súlya több mint 3100 kilogrammal meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.

A Fejér Megyei Kormányhivatal közlekedési hatóságának munkatársai eljárást kezdeményeztek a járművet vezető 24 éves kecskeméti sofőrrel szemben, valamint a túlsúly megszüntetéséig a jármű továbbhaladását is megtiltották. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető sofőrök kiszűrése érdekében folyamatosan ellenőrzik a megye közútjait. A múlt héten egy dunaújvárosi sofőrt is a kisteherautó túlsúlya miatt állították félre Székesfehérváron.  A megyei rendőrök arról is beszámoltak,  hogy április 28-án 11 óra 30 perc körül a 7-es számú főút, Székesfehérvárt elkerülő szakaszán is felfigyeltek egy teherautóra, aminek a rakfelülete balra dőlt a nem megfelelően rögzített szállítmánya miatt. A rendőrök a tehergépjárművet megállították és az ellenőrzés során számtalan hiányosságot tapasztaltak. A nem megfelelően rögzített jármű karosszéria elemek és más fémhulladékok mellett, a jármű bal oldali laprugója törött volt, az akkumulátorai nem voltak lerögzítve, a kipufogódobját egy dróttal rögzítették, a féktárcsák felülete tiszta rozsda volt, ezért feltételezhető, hogy nem működtek megfelelően, repedt volt a szélvédője, a fedélzeti menetíró készülékbe behelyezett adatrögzítő lapot már annyiszor használták, hogy abból a vezetési és pihenő időt nem lehetett megállapítani. A járművezető az áruszállításról fuvarokmányokat bemutatni nem tudott, PAV és gépjárművezető képesítő igazolással nem rendelkezett, valamint a korábbi napokról sem tudott adatrögzítő lapokat a rendőröknek átadni. A járművet vezető 66 éves férfival szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW