Közélet

Kisbakancsos szakkört indított a Petőfi iskola

A Petőfi Sándor Általános Iskola arról adott hírt, hogy az idei tanévben, mint Ökoiskola, az alsó tagozaton elindították a kisbakancsos szakkört, amelynek keretében havonta egyszer, egy szombati napon útra kelnek és bebarangolják Dunaújvárost és a kistérséget, valamint megismerkednek Székesfehérvár nevezetességeivel is.

Október 2-án délelőtt Bécs Kriszti és Királyné Mónika vezetésével egy csapatnyi alsós elindult a Római városrészből Táborálláson keresztül Rácalmásig. A kirándulás során különböző gyógynövényeket szemléztek, megkóstolták a feketeszedret és a fügét, rengeteg diót ettek, gesztenyét és csipkebogyót gyűjtöttek, megbeszélték, hogy miket jelentenek a turistajelzések, vadkacsákat és teknősöket is nézegettek. Rácalmás határában van egy olyan szabadidőpark, ahogy kutyákkal és lámákkal is találkoztak. A helyi csónakháztól egy kis futóversennyel érték el a kitűzött célt, a hidat. Majd bementek a Kis-Duna alkotta zátonyra. A 9 kilométeres túrázást sütizéssel koronázták meg, és autóbusszal jöttek haza.  A következő kirándulást november 20-án tervezik a szakkörös diákokkal, ekkor Székesfehérvárra mennek a Sóstói tanösvényhez és a Koronás parkba.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW