KezdőlapPolitikaSok újat nem mondtak a gazdasági övezetről

Sok újat nem mondtak a gazdasági övezetről

-

Pintér Tamás polgármester, Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Szabó Zsolt alpolgármester közös sajtótájékoztatót tartottak „A különleges övezetről” címmel a városháza C szárnyában csütörtökön.

A polgármester elmondta, hogy a kormány döntésével, amellyel létrehozta a Duna mente – Fejér megye különleges gazdasági övezetet, az önkormányzat vezetése nem ért egyet, és korábban jogi lépések indítását foganatosította ezzel kapcsolatban. Mint mondta, ezek megtörténtek, két pert indítottak, és egy beadvánnyal éltek az Alkotmánybíróság felé. Dunaújváros önkormányzata pert indított Rácalmás és Iváncsa önkormányzatai ellen, mondván, hogy utóbbiak Dunaújváros „háta mögött” egyeztek meg a kormányzattal a különleges gazdasági övezetről, kibújva ezzel az alól a szerződés alól, amelyet korábban városunkkal megkötöttek, és amelybe belefoglalták, hogy iparűzésiadó-bevételükből Dunaújvárosnak is jár bizonyos összeg.

Pintér Tamás polgármester Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Az alkotmánybírósági beadványt pedig azért tették, mondta Pintér Tamás, hogy abban azt kérjék, hogy a Duna mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet létrehozásáról született határozatot az Alkotmánybíróság teljes egészében megszüntesse. 

Kálló Gergely és Szabó Zsolt gyakorlatilag újra elmondta azokat a – különleges gazdasági övezettel kapcsolatban született, és már a nyilvánosság elé tárt – gondolatokat, amelyeket korábban a városvezetés már többször hangoztatott, így tőlük sok újdonságot nem tudhattunk meg ebben a témában. 

Újságírói kérdésre, miszerint az indított perek milyen stádiumban vannak, Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő annyit mondott, hogy tudomásuk szerint azokat az érintett bíróságok befogadták, amennyire tudja, az egyikben már nyomozati lépés is történt. Az alkotmánybírósági beadványról is hasonlót tudott elmondani: az Alkotmánybíróság a beadványt befogadta. Hozzátette, hogy amennyiben a perekkel kapcsolatban megtudnak valamilyen fejleményt, akkor közlik azt a város lakosságával.  

Forrás: Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW