Most recent articles by:
Brousil Csaba - Duol.hu
Közélet
Almási Zsolt lett idén a város díszpolgára
Pénteken délután a Kultik Moziban tartott ünnepséget az önkormányzat településünk várossá nyilvánításának 71. évfordulója, azaz Dunaújváros születésnapja alkalmából. Évek óta hagyományosan ennek az ünnepségnek...
Közélet
Könyvbemutatót tartottak a helyi egyetemen
Szerdán tartották a Dunaújvárosi Egyetemen az Elektromobilitás és társadalom című tanulmánykötet bemutatóját.
Az eseményen az alkotók közül részt vett dr. Balázs László oktatási rektorhelyettes, a...
Politika
MSZP helyi elnök: “mi adtuk el a vasműt”
Anonymus az első videó végén folytatást ígért, szavát be is tartotta. Szombaton kora este jött a második videó, melyben a vasmű privatizációja a téma...
Közélet
Aki az atomfegyvert elsőnek beveti, az másodikként hal meg
Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, az előadás moderátora köszöntötte a meghívott vendégeket, köztük dr. Mészáros Lajost, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatóját, Fejér megye...
Közélet
Útfelújítás lesz Adonyban is
A közeljövőben megújul az Adonyt és Velencét összekötő út adonyi belterületi szakasza. A két kilométernyi útszakasz rekonstrukciója a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz...
Közélet
Költségvetés, ingatlanok értékesítése, esküdözés
A szokásos csütörtöki nap helyett kedden tartotta február havi rendes ülését a közgyűlés. Erre a költségvetési tervezet elfogadásának határideje miatt volt szükség. A képviselő-testület...
Közélet
Mukli István kapta idén a Pro Cultura Intercisae Díjat
Egyperces néma csenddel kezdődött a magyar kultúra napja alkalmából rendezett önkormányzati díjátadó ünnepség az evangélikus templomban, a hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter és Selyem József...
Közélet
Nem emelkedett január elsejével a helyi építményadó
Dunaújváros -Korábban beszámoltunk róla, hogy a novemberi rendes közgyűlésen a képviselők többsége megszavazta, hogy emelkedjen az építményadó a városban. Arra hivatkoztak, hogy a veszélyhelyzet...
Must read
Újabb szakmai előadást szervez a kamara
Az új panasztörvénnyel kapcsolatos kötelezettségek ismertetése céljából a Dunaújvárosi...
Fizikai kísérleteket mutatnak be a Széchenyiben
Idén ünnepelheti fennállásának 70. évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium....