KezdőlapGazdaságVarga Mihály: stratégiai tulajdonnal bővül az állami vagyon

Varga Mihály: stratégiai tulajdonnal bővül az állami vagyon

-

Magyarország 45 százalékos tulajdont szerez az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban, az erről szóló adásvételi szerződést hétfőn írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter a Vienna Insurance Group képviselőivel.

A pénzügyminiszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kiemelte: a befektetés rendkívül előnyös Magyarország számára, a két biztosító részesedése együttesen közel 20 százalék a hazai biztosítási piacon, éves díjbevételük 240 milliárd forint, így a két cég együtt piacvezetővé válik a szektorban.    

Ez a lépés is azt a célt szolgálja, hogy a közvagyon gyarapodjon és a stratégiai vagyonelemek visszakerüljenek állami tulajdonba – hangsúlyozta Varga Mihály.    

Facebook-bejegyzésében hozzátette: 2002 és 2010 között a balliberális kormányok az állami vagyon jelentős részét eladták, nagyjából 190 céget privatizáltak. A kormány 2010-ben véget vetett az állami vagyon kiárusításának, és a korábbi rendszert átgondolt vagyonpolitika váltotta fel.    

„Ennek köszönhetően 2010 és 2020 között 11 ezer milliárd forintról 20 ezer milliárd forintra növeltük az állami vagyon értékét” – írta a pénzügyminiszter.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A Húsvét alatt zárva lesz a könyvtár és a múzeum is

0
A József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum is arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy március 29. és április 1. között, vagyis nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap...
DunaOnline

FREE
VIEW