KezdőlapKözéletEgy csapat részeként irányítja a folyamatokat

Egy csapat részeként irányítja a folyamatokat

-

Interjú dr. Molnár Krisztiánnal duol.hu

Az kampány lezárult. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel nyerte meg az országgyűlési választásokat. Térségünkben dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának szavaztak a legtöbben bizalmat. Mindez azonban dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Fejér megye 4. vk. elnöke nélkül – meg merjük kockáztatni – nem jöhetett volna létre.

A sikernek ára van, nem titka…” – énekli Hobó. Úgy hiszem, hogy dr. Molnár Krisztián sem gondolja ezt másképp. A fiatal politikus dinamizmusa, szakmai felkészültsége, szervezőkészsége, csapatépítő képessége, munka iránti alázata mind kellett ahhoz, hogy a kampány során elfogadják és kövessék. A választások után egy rövid értékelést kértünk tőle.

 – Az eddigi kormánypárt tudja folytatni a megkezdett munkát ebben a coviddal, háborús veszélyhelyzettel, gazdasági válsággal terhelt időszakban. A választási győzelem felelősség is egyben. Hogyan látja Ön ezt?

– Az ország minden állampolgára és közöttük a fejér megyei emberek érdekében április 3-án egy jó döntés született. Ahogy a kérdésben is benne van, egy válságokkal teli időszak áll mögöttünk és áll előttünk is. Ilyen esetben olyan kormányra van szükség, aki nem felelőtlen, aki nem csapkod, hanem a helyén van és kezeli ezeket problémás szituációkat is. Itt volt ez a példátlan világjárvány, merem remélni, hogy túl vagyunk a nehezén, és itt van ez a háborús helyzet is, ami viszont még itt zajlik a szomszédunkban, Ukrajnában. Az ilyen időszakban csak egy felelősségteljes kormányzati erő az, aki a legfontosabb dolgot tudja szavatolni az embereknek, a békét és a biztonságot. Számunkra ez a legfontosabb. Láthattuk, hogy az ellenzéki oldal felelőtlen kijelentéseivel hogyan sodorhatná be a háborúba országunkat. Ami még számunkra nagyon fontos, hogy azok az értékek, amelyek megvannak, – mint a gazdasági növekedés, a családtámogatás, a 13. havi nyugdíj, a rezsicsökkentés, a migráció megállítása – a jövőben is meglegyenek!  Köszönöm mindazoknak, akik részt vettek a választáson, külön köszönöm azoknak, akik a kormánypártok vonatkozásában arra szavaztak, hogy ez a munka folytatódhasson! 

 – Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselővé választása csak a kívülállóknak volt meglepetés. A Fejér megyei 4. választókerület egy jobbikos sziget volt. Mostanáig. Minek tulajdonítja azt, hogy ebben a körzetben fordítani tudtak?

 – Dunaújvárosban és térségében nem mi voltunk a választás fő esélyesei. Aziránt nem volt kétségem, hogy országosan szép és sikeres eredményt fog elérni a kormánypárt, magam is azt mondtam még a választás előtt, hogy megmarad a kétharmados többség. Az itteni választókerület vonatkozásában viszont azt mondtam, hogyha ne adj isten az lesz a vége, hogy nem nyerünk, akkor is „állva fogunk meghalni”, és komoly küzdelemben fogjuk a választókörzetet szolgálni. Azonban végig abban hittünk a csapat tagjaival együtt, hogy reális esély van egy ilyen jelölttel arra, hogy hozni tudjuk azt a szavazatszámot, amivel győzni tudunk. 

 A választás sikerét a 4. választókörzetben én három dologban látom. A legfontosabb az, hogy az országos háttér rendben volt, a jóléti intézkedések és az a helyzet, amiben a választók egyértelműen úgy gondolták, a magyar emberek békéjét, biztonságát meg kell őrizni és ezt csak Fidesz-KDNP által vezetett kormány tudja megtenni. A második az, hogy az elmúlt egy évben, amióta én választókerületi elnök vagyok (április 13-án volt egy éve, hogy a miniszterelnök megbízta ezzel a feladattal – a szerk.) az összes helyi Fidesz csoportot újjá szerveztük. Voltak csoportok, amelyek évek óta nem működtek, ma már mindegyik újra él, sok-sok új belépővel a legkisebb településeken is. Ezek az emberek dolgozni akartak és hozzá akartak tenni a közös sikerhez. Úgy gondolom, – és ezt az eredmények is alátámasztják, – hogy egy kiváló szakmai vezető csapatot sikerült összeállítani, közülük Gólics Ildikó kabinetvezető asszony és Molnár Tibor személyét külön is kiemelném. Ebben természetesen nagyon fontos volt dr. Mészáros Lajos főigazgató személye, aki egy kiváló helyi, lokálpatrióta jelölt, egy köztiszteletben álló személy. És amit a mai világban ki kell, hogy emeljünk az, hogy a digitális térben is remek munkát végeztünk. A különböző nemzetközi értékelési sztenderdek szerint is többszörös eléréssel és interakciós eredményekkel zártuk a kampányt. Ami a legfontosabb, hogy mellénk álltak az emberek és elhitték azt, hogy van itt remény és lehetőség a megújulásra. 

– A kampánycsapat a fiatalok és az idősebb generáció egészséges ötvözete volt, hiszen mindenki egy közös célért dolgozott…

– Az első perctől kezdve azt mondtuk, hogy mindenkire számítunk, aki a „régi csapatból” úgymond az új, megújult csapatnak a része, részese akar lenni. Azt is mondtuk, hogy bizony fiatalítani kell, bővíteni kell a létszámot is úgy, hogy a tapasztalt kollégák rutinját is beépítettük a munkánk során.

Ugyanakkor egy választás is az elmúlt ciklusokat figyelve egy organikus fejlődésen megy keresztül, elég ha csak például a Facebook világára gondolok. Két választással ezelőtt még azt mondtuk, hogy ennek még nincs akkora jelentősége, egy választással ezelőtt már azt mondtuk, hogy Facebook nélkül nem lehet nyerni, manapság meg azt látjuk, hogy a közösségi média a gyors és nagyszámú elérésekkel nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az összes többi kampányeszköz együttvéve. Nyilván ez azért a személyes oldalt nem tudja kiváltani, én magam is a személyes kapcsolatokban hiszek, az emberek szemébe nézve a bizalmukat kérni, majd ezt a bizalmat meghálálni. Mindegyik kellett a sikerhez.

Az egyik legmeghatóbb pillanat a mostani kampány során az volt, hogy egy nagyon idős régi csoporttagunk 100 ezer forint megtakarított pénzét ajánlotta fel a kampányra, ezzel szerette volna a munkánkat segíteni. Természetesen ezt nem fogadtuk el tőle, de utólag hallottam róla, hogy ezt az összeget egy jótékonysági célra befizette. Köszönet és hála érte! Ilyen példával élő emberekre van szükség.       

– Nagy felelősség választókerületi elnöknek lenni. Amikor elvállalta, érezte, tudta ezt?

– Nagyon ambivalens érzések voltak bennem. Egyrészt hatalmas megtiszteltetésnek és felelősségnek éreztem azt, hogy a miniszterelnök úr egy ilyen fontos választókerület vezetésévek megbíz, ez a pozitív oldala volt a felkérésnek. A negatív oldalának azt éreztem, hogy látva az előző megmérettetések eredménytelenségét – gondolva itt a 2018-as országgyűlési, a 2019-es önkormányzati és a 2020-as időközi választásokra – ez a 2022-es választás egy nagyon kemény feladat lesz, és az is volt. Hál’ Istennek sukorói polgárként, helyi csoport elnökként – amely a Fejér 3. sz. vk. része – sokat tanulhattam Tessely Zoltántól, a térség országgyűlési képviselője jó gyakorlatából, hogyan kell szervezetet építeni, hogyan kell mozgósítani, hogyan kell kampányt csinálni. Azokat a pozitív tapasztalatokat, a helyi specifikumokat figyelembe véve próbáltam munkám során átültetni mindezt a gyakorlatba, aminek meg is lett az eredménye.

– Az új képviselőnk, dr. Mészáros Lajos a térség szempontjából meghatározó Dunaferr helyzetének konszolidálását, és sok más téma prioritása mellett a helyi közélet megújítását is fontosnak tartja. A választási vereség romjain ugyanakkor a DK és a Jobbik is – talán nem fogalmazok túl erősen – az utcára szólítja az embereket, miközben a válsággal terhelt világunkban pont nem erre van szükség. Mit szól ehhez?

– Ami választási programot mi megfogalmaztunk a képviselő úrral, azt mindegyiket meg kívánjuk valósítani. Ezek kézzelfogható, konkrét fejlesztési igények. Azt szeretnénk, hogy 2026-ban, amikor visszatekintve számba vesszük ezeket azt tudjuk mondani, hogy az összes programpontot megvalósítottuk. Dunaújvárosban és a térségben is kulcskérdés a Dunaferr helyzete. Már eddig is többször tárgyaltunk a Dunaferr vezetésével. A vasmű kérdését két szempontból tartjuk nagyon fontosnak. Egyrészt az itt dolgozó több, mint 4000 ember és családja megélhetése szempontjából, ugyanakkor szintén nagyon fontosak a környezetvédelmi szempontok. Egy olyan infrastruktúra kell, hogy rendelkezésre álljon, amely biztosítja azt, hogy a dunaújvárosi levegő tisztább legyen, megfelelve azoknak a komoly uniós előírásoknak, amelyek a XXI. században egy normális működéshez elengedhetetlenek.

Abban maradtunk a vasmű vezetésével, amennyiben dr. Mészáros Lajos bizalmat kap a választóktól, első intézkedéseink egyike lesz a kormánnyal való tárgyalás a vasmű helyzetét illetően.

A sport- és a közélet megújítása véleményem szerint szintén nagyon fontos kérdés itt a térségben. Dunaújváros egyrészt sportfőváros volt, másrészt korábban a közélet terén is sokkal nagyobb és fontosabb szerepet töltött be. E tekintetben már felvettük a kapcsolatot a sportolókkal, egyesületekkel, civil szervezettel, és lépésről-lépésre fogjuk ezt a munkát segíteni. Szeretnénk egy átfogó modellt kialakítani ezeken a területeken is.

Ami a kérdés azon részét érinti, hogy az ellenzék egyes vezetői az „utcára szólítják az embereket” az nem fog megtörténni. Maga az országos választási eredményekben tapasztalt különbség akkora, hogyha ezt megtennék azzal is magukat minősítenék.   

– Még ebben az évben időközi önkormányzati választás lesz Dunaújvárosban is. Egyesek szerint a korábbi elhunyt dk-s képviselő helyén a jobbikos Kállót indítják.

– Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen tragikus esemény miatt kell időközi választást tartanunk. Azt, hogy kit indítanak az elhunyt képviselő helyén azt nem kívánom kommentálni, ezen nem nekem kell elgondolkodni. A bölcs döntés lehetősége – a mostani országos választási eredmények birtokában – azoknak a kezében van az ellenzék oldalán, akiknek ez a dolguk. Nekünk az a feladatunk, hogy a mi oldalunkról egy illő jelöltet állítsunk ebben a körzetben, a közeljövőben a helyi csoporttal ezt meg is fogjuk tenni. 

– Önről azt mondják, hogy klasszikus értelemben inkább „leader”, mint „boss”, azaz példát mutatva dolgozik. Ül ez a megállapítás?

– Mindig annak voltam a híve, hogyha mi egy közösségnek a része vagyunk, akkor a munkában is mutassunk példát. Nekem is fontos tapasztalat volt a tízemeletes házak végig kopogtatása, de szinte nem volt olyan munkafolyamat, amiből ne vettem volna ki a részem. Jó vezető az tud lenni, aki részleteiben ismeri az összes munkafolyamatot, ezt pedig csak gyakorlati úton lehet elsajátítani. A magam részéről én nem kívülről szeretem irányítani a folyamatokat, hanem egy nagybetűs csapat részeként.

– A család az elmúlt időszakban nem sokat látta Önt, jut egy kis ideje a pihenésre?

– A kampányidőszak mindig egy plussz teher is, ezért sokat van az ember távol a családjától. Hála Istennek van egy megértő, toleráns feleségem, akivel ezt jó előre megbeszéltük, hogy ez a két, három hónap erről fog szólni, és sajnos az átlagosnál is kevesebbet tudok otthon lenni. Április 4-én, hétfőn gondolkodtam el azon, hogy milyen kevés időt tölthettem a családommal az elmúlt időszakban, amikor délután a kisfiam megkérdezte tőlem: „Apa, te itthon vagy?” A Húsvét mindenképpen a pihenésről fog szólni. Családi körben fogjuk tölteni az egyik legszebb ünnepünket.

– Köszönöm az interjút!

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW