KezdőlapKékfényBörtönbe küldené az ügyészség azt a fiatalt, aki barátja halálát okozta

Börtönbe küldené az ügyészség azt a fiatalt, aki barátja halálát okozta

-

A Székesfehérvári Járásbíróság előkészítő ülésen vád szerint marasztalta el és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a fiatalt, aki ittasan okozott balesetet. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A 16 éves fiú 2021. május 21-én Szabadegyházán egy ismerőse születésnapi buliján italozott, majd az éjszaka folyamán szülei tudta nélkül kitolta az autójukat az udvarról, és felajánlotta barátainak, hogy kocsikázzanak azzal. A társaságból két kiskorú beült a hátsó ülésre, előre pedig egy nagykorú férfi szállt be a fiú mellé, majd elindultak, és a településen kívül a 62114 főúton az Ipartelep irányába közlekedtek. A fiú egy jobb kanyarban – amelyet nagy sebességet akart bevenni – elvesztette uralmát a kocsi felett, ami így egymás után két jelzőtábla oszlopának ütközött, majd tovább sodródott, és végül a menetiránnyal szemben állt meg. A baleset következtében a hátsó ülésről a két fiú – akik nem viseltek biztonsági övet – kiestek az autóból, egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik könnyű sérüléseket szerzett. Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatallal szemben halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat, és fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés mellett közúti járművezetéstől és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

A Székesfehérvári Járásbíróság előkészítő ülésen megállapította a fiatal büntetőjogi felelősségét, és 2 évi börtönbüntetést szabott ki vele szemben, azonban annak végrehajtását 5 évre felfüggesztette, emellett az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ügyészség a bíróság döntésével szemben súlyosításért fellebbezést jelentett be végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW