KezdőlapKékfényBlokkolt szőrgombócok

Blokkolt szőrgombócok

-

Hamis papírokkal, és testi épségük kockáztatásával akartak Ukrajnából Csehországba utaztatni öt apró szőrgombócot. A házi kedvencek törvénytelen kirándultatását a magyar határon szakították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

Rutinellenőrzésre állítottak félre egy Ukrajnából érkező kisbuszt az egyenruhások a rajkai határátkelőnél, abban találták meg a „kiskorú utasokat”, nevezetesen négy különböző fajtájú kiskutyát, és egy cicát. A sofőr az öt állathoz összesen hat, hiányosan kitöltött útlevelet adott át, és arra hivatkozott: főnöke kérésére viszi az állatokat Csehországba. A pénzügyőrök rögtön gyanakodni kezdtek, majd értesítették a Győr-Moson-Sopron Vármegye hatósági állatorvosát.

A szakember kimondta, hogy az állatok közül csak az egyik kutyának van chipje, de nem tartozik hozzá útlevél, a többi állatban chip sem volt, és valószínűsített koruk alapján sem lehetett őket az útlevelekhez kötni. Az állatorvos szerint a legifjabb, alig hathetesnek becsült állatkákat nem lett volna szabad a „kutyamama” óvó közelsége nélkül szállítani.

A pénzügyőrök az állatokhoz bemutatott hamis útlevelek, valamint állatkínzás bűncselekmény gyanúja miatt értesítették a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait, akik a sofőrrel szemben kezdeményezett intézkedést átvették. Az állatok biztonságos közegbe, egy egyesülethez kerültek.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW