Közélet

Két napig várták a látogatókat az ország legnagyobb szántóföldi seregszemléjén

A magyar mezőgazdaság fejlődését jól szemlélteti, hogy az egy hektárra jutó hozzáadott érték 77,1 százalékkal nőtt 2010 és 2022 között – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a szomszédos Mezőfalván. Mint az az MTI beszámolójából kiderül, Farkas Sándor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége rendezésében megtartott Szántóföldi Napok és AgrárgépShow kiállításon elmondta, Magyarország a hozzáadottérték-növekedést tekintve az ötödik legjobb eredményt érte el az Európai Unióban ebben az időszakban. Az államtitkár rámutatott: a magyar agráriumban technológiai modernizáció zajlik, ezt jelzi, hogy tavaly a gazdálkodók 680 milliárd forintot költöttek el beruházásokra. Elmondta, hogy 2022-ben a vidékfejlesztési program 226 milliárd forinttal járult hozzá a fejlesztésekhez, ami átlagosan 50 százalékos támogatási intenzitással számolva 452 milliárdnyi fejlesztést eredményezett. Farkas Sándor kitért arra, hogy az ukrán gabonának biztosított  szolidaritási folyosó véleménye szerint nem érte el eredeti célját, mert az ukrán gazdáknak más követelményeknek kell megfelelniük, így a magyar gabonánál lényegesen olcsóbban lehet megvásárolni az ukrán terményt, ami nehéz helyzetet idézett elő. Megoldásként azt javasolta, hogy az ukrán mezőgazdasági termények szállítására uniós forrást kell biztosítani, hogy eljuthassanak hagyományos felvevőpiacaikra. Magyarország legnagyobb szántóföldi kiállításán az idén a fenntarthatóság van a középpontban. Az eseményre a Pannon Oktatási Központ is kitelepült, és a mezőgazdasághoz kapcsolódó képzési kínálatát mutatja be az érdeklődőknek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW