Program

Az Utószó irodalmi antológia következő vendége Jászberényi Sándor lesz

Az Utószó című irodalmi antológia sorozatának vendége szeptember 3-án 17 órakor Jászberényi Sándor újságíró, költő, haditudósító lesz a Kortárs Művészeti Intézetben, akivel Mindenki másképp gyászol címet viselő kötetének bemutatása kapcsán beszélget majd Gyöngyössy Csaba. Jászberényi Sándor 2001-től publikál rendszeresen íróként, költőként rangos folyóiratokban. Első novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya jelentős nemzetközi sikereket aratott: megjelent az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Franciaországban, Szerbiában. A szerzőt Kirkus- és PEN-díjra jelölték érte. Cikkeiért 2005-ben Szabad Sajtó-díjban, 2007-ben Minőségi Újságírásért Díjban, 2009-ben Junior Prima díjban részesült. A lélek legszebb éjszakája című, második novelláskötetével idehaza elnyerte a Libri Irodalmi Díjat. Rendszeresen készít szociológiai témájú nagy riportokat, a gonzó újságírás egyik magyar képviselője. 2007-től érdeklődése a Közel-Kelet és Afrika, illetve a politikai iszlám felé fordult. Interjút készített a terrorszervezetként jegyzett Iszlám Dzsihád palesztin szervezet harcoló alakulatával, valamint a Muzulmán Testvériség egyiptomi szervezetével. Járt Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, kitörése óta figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborút.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW