KezdőlapoktatásSikeresen szerepeltek a széchenyisek a Lánczos Kornél Fizikaversenyen

Sikeresen szerepeltek a széchenyisek a Lánczos Kornél Fizikaversenyen

-

Február 17-én rendezte meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fejér Megyei Szervezete és az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja a Lánczos Kornél Fizikaverseny megyei döntőjét- erről számolt be a Széchenyi István Gimnázium annak apropóján, hogy 11 diákjuk vett részt ezen a megmérettetésen. Mint írták, a nagy hagyományokkal rendelkező verseny négy részből áll. Első feladat a pályázatírás, melynek címe idén az volt, hogy „A Fahrenheit-skálától Carnot-ig – 200 éve van hőtan”. A sikeres pályázók dolgozatot írtak, majd csavarrugó rezgésének vizsgálatával a rezgő rendszer rezgésre redukált tömegét határozták meg. A Széchenyi büszkén számolt be arról, hogy négy tanulójuk is a döntőbe jutott: Gál Benedek Marcell, Pillár Bence, Vasaji László és Wisinger Márton, mindannyian Müllerné Ódor Marianna tanítványai. A döntő fordulóba bejutó tanítványaik a szakmai zsűri előtt mutatták be pályázataikat, és feleltek a kérdésekre. Végül a kiváló mezőnyben Pillár Bence a harmadik helyen végzett.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Üzentek a fogvatartottak Anyák napja alkalmából

0
Hetekkel anyák napja előtt megkezdődött a készülődés a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bernátkúti objektumában annak érdekében, hogy II. számú Idősek Otthonának minden lakója, édesanyák,...
DunaOnline

FREE
VIEW